Több mint 700 kilométert teker egy 150 éves velocipéddel a Duna mentén Hidvégi-Üstös Pál azért, hogy felhívja a figyelmet a folyó védelmének fontosságára.
Hidvégi-Üstös Pál június 27-én Szalkszentmártonról indulva már több mint 350 kilométert tett meg.
A 12 napos túra egyben beharangozza a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) védnöksége alatt álló 70 maraton a Dunáért elnevezésű kezdeményezést, amelynek célja, hogy az ultrasportoló a folyó teljes hosszának végigfutásával népszerűsítse a Duna Régió Stratégia idei soros magyar elnökségének céljait.
A mostani túra közben Hidvégi-Üstös Pál találkozik a Duna menti települések polgármestereivel, akikkel a folyóhoz kapcsolódó lehetséges fejlesztésekről konzultál, az elhangzó javaslatokat pedig továbbítja a Duna Régió Stratégia soros elnökségéért felelős KKM felé.
Július elsején Barnabás István alpolgármester fogadta a sportolót a paksi városháza előtt.
Az ultrasportoló, aki korábban többek között egy nemzetközi csapat élén kerékpározta és futotta keresztül Afrikát Fokvárostól Alexandriáig, szeptemberben kezdi meg a Duna teljes hosszának végigfutását.
A 3200 kilométeres táv teljesítése várhatóan három hónapot vesz igénybe, a tervek szerint a sportember október 18-án, a Duna Régió Stratégia éves fórumának megnyitására érkezik Budapestre - olvasható a közleményben.
Forrás: mti
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.