Pincehelyen még tartanak az utószabályozási munkálatok.
Befejeződött a pályakarbantartás a pécsi fővonalon pénteken, szombattól közlekednek a vonatok Sárbogárd és Dombóvár, illetve Sárbogárd és Keszőhidegkút-Gyönk között - tudatta a Mávinform a honlapján.
Az elmúlt hónapban a simontornyai Sió-hídon végeztek felújítási munkálatokat, valamint karbantartást a vasútállomás vágányhálózatán, továbbá Pincehelynél átépítették a 61-es főút közúti-vasúti átjáróját. A MÁV Pályaműködtetési Zrt. kivitelezésében végzett felújítást a MÁV saját forrásból, mintegy 700 millió forintból valósította meg.
Pincehelyen az utószabályozási munkálatok miatt teljes szélességében lezárják a 61-es főutat keresztező átjárót augusztus 12-én 8 órától 13-án 15 óráig. Pincehely belterületén keresztül, a kijelölt kerülőúton lehet közlekedni.
Összesen akár 145 ezer köbméter kő felhasználásával építenek fenékküszöböt a Dunán, a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek között. A rendkívül gyors ütemben megvalósuló vízépítési beruházás során először kőpaplant terítenek a folyómederre, majd többtonnás kövekből, rétegenként alakítják ki a vízszint megemelésére szolgáló műtárgyat. A kivitelezés napi 24 órában zajlik majd.