A bemutatón helyet kapnak főbb művei, köztük az orientalista kalligráfiát idéző Iniciálé (1982), az orosz konstruktivizmus színeit használó Vörös diptichon (2004) és néhány korai műve.
A nyolcvan éve született és öt éve elhunyt Hencze Tamás Kossuth-díjas festőművész hagyatékából nyílik kiállítás szombaton a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeumban.
A június 4-ig látható tárlat a szekszárdi születésű, neoavantgárd művész özvegyének gondozásában lévő művekből válogat 23, javarészt későbbi korszakaiból származó, nagy méretű alkotást - mondta Lorányi Judit, a kiállítás rendezője az MTI-nek.
A bemutatón helyet kapnak főbb művei, köztük az orientalista kalligráfiát idéző Iniciálé (1982), az orosz konstruktivizmus színeit használó Vörös diptichon (2004) és néhány korai műve. A művészettörténész az utóbbiak közül kiemelte az 1960-as, 70-es években készült, konceptuális, égetett "Tűz-képeket", amelyeket Hencze meggyújtott, majd égés- és füstnyomokkal készített el.
A HE-DO fog dolgozni a március 24-től a címben is említett fejlesztésen. A Debreceni Mélyépítő és KE-VÍZ munkájával megvalósuló Csigekerti projekt, a 354. sz. főút és 33. sz főút összekötés újabb ütemének kiépítése, valamint a Hétvezér - Budai Nagy Antal utcai csomópont kivitelezése is a hetekben indul.