A Tolna Megyei Gyermekvédelmi Központ kért segítséget: elsősorban színes nyomtatókra és táblagépekre volt szükségük.
Szalai Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott és a német bajnokságban szereplő Mainz csatára szeretné minél előbb bepótolni a műtétje miatti lemaradását. A 34 éves futballista a Játékidő Alapítvány jótékonysági akcióján vett részt hétfőn és az M1 aktuális csatornának elmondta, alapítványával már a karácsony előtti időszakra megszervezték ezt az eseményt, de akkor sérülése és kórházi kezelése miatt nem tudták lebonyolítani.
"A Veszprém Megyei Gyermekvédelmi Központ és a Tolna Megyei Gyermekvédelmi Központ kért tőlünk segítséget. Elsősorban színes nyomtatókra és táblagépekre volt szükségük, utóbbira azért, hogy a koronavírus-járvány időszakában az online oktatásban segítségükre legyen a gyerekeknek, valamint kikapcsolódásra és az élményeik megörökítésére tudják használni" - nyilatkozta a 78-szoros válogatott támadó,
Összesen akár 145 ezer köbméter kő felhasználásával építenek fenékküszöböt a Dunán, a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek között. A rendkívül gyors ütemben megvalósuló vízépítési beruházás során először kőpaplant terítenek a folyómederre, majd többtonnás kövekből, rétegenként alakítják ki a vízszint megemelésére szolgáló műtárgyat. A kivitelezés napi 24 órában zajlik majd.