2024.03.28, Csütörtök
Huszonheten kaptak életfát Pakson
telepaks.net

Huszonheten kaptak életfát Pakson

telepaks.net

2020.11.17. 12:32

Jelenleg négyszáz kisgyermeknek van ma már Pakson életfája.

Hirdetés

A járványügyi ajánlásokat betartva, érkezési sorrendben adták át az életfákat, az emléklapokat és a kis gravírozott táblákat a Paksi Képtár melletti területen. Az ÖKO Munkacsoport Alapítvány hagyományos akciójában idén huszonhét kisbaba lett életfa-tulajdonos.

2006-ban adott át először életfákat az ÖKO Munkacsoport Alapítvány. Mindig október közepén tartották a facsemeték átadását, néhány éve viszont november idusán teszik. – A klímaváltozás miatt most már csak ilyenkor novemberben lehet a fákat kiszedni a földből és átültetni. Nemcsak az átadás időpontjával, hanem a fák fajtájával is igazodtunk a megváltozott körülményekhez, és a helyi klímához legjobban alkalmazkodó tölgy, hárs és juhar közül választhattak a jelentkező családok – tájékoztatott Jantnerné Oláh Ilona. Az alapítvány elnöke azt is elmondta, hogy alkalmazkodva a járványhelyzethez, kivételesen akár a kisbabák nélkül várták a szülőket, és a facsemetéket érkezési sorrendben, azonnal átadtak nekik, jó egészséget kívánva a családoknak.

Huszonheten kaptak fát, ami kevesebb, mint az elmúlt években. – Ennek az oka az, hogy a lakótelepi társasházakban élők jelentkezését idén nem tudtuk fogadni, mert annyira parkosított már a lakótelep, hogy nem férnek el újabb fák a közterületen. Elképzeléseink szerint találunk a városvezetéssel közösen egy olyan területet, ahova elültethetik életfáikat a panelházakban élő családok is – indokolt az alapítvány elnöke.

Jantnerné Oláh Ilona szerint nagyon fontos, hogy egy kisgyerek úgy nőjön fel, hogy megtanulja a szüleitől, hogy a fák, a természet, a növények értéket jelentenek. – Ha egy kisbaba ebben a szellemben nevelkedik, akkor ő is törekedni fog arra, hogy értékeket teremtsen, és vigyázzon a természeti kincsekre – tette hozzá.

Négyszáz kisgyermeknek van ma már Pakson életfája. Az alapítvány rövidesen pályázatot hirdet „Szelfizz az életfáddal!” címmel, melyre egy éven át várják a négy évszakot megörökítő fotókat, melyeket albumban jelenítenek majd meg.

Az ÖKO Munkacsoport Alapítvány életfa programjában azok a családok igényelhettek facsemetét, ahol 2019. október 1. és 2020. augusztus 20. között született kisbaba, és vállalták, hogy elültetik és gondozzák a fát, hogy együtt cseperedjen gyermekük és életfája.

Az akciót Paks Város Önkormányzata, a DC Dunakom Zrt. és azon adózók támogatták, akik az adójuk egy százalékát az ÖKO Munkacsoport Alapítványnak ajánlották fel.

Helyi hírekPakséletfa akció