Százmillió forintos rendkívüli támogatásban részesül a Tolna megyei település.
Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Tolna megyei település várossá avatásának 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségén kijelentette: "az ország jövője a kis- és közepes városok kezében van". Az eseményen hozzátette: "Ezért a kormány városfejlesztési programjainak célja, hogy a városok, falvak jól tudjanak alkalmazkodni a jövő kihívásaihoz. Szerencsére Magyarország ma már nem szorul idegen példák követésére."
Az államtitkár kiemelte: nagy szükség van arra, hogy ezek a városok továbbra is a modern kor kihívásaira választ adó támogatásban részesüljenek. A magyar kormány elutasítja a globális szemléletet, és a lokális, regionális értékek, hagyományok mellett teszi le a voksát.
A nemzetállam is lokális védőernyőt jelent a benne élőknek, és az államon belül fontos megőrizni a regionális, térségi központokat, mert ezekben lehet a legfontosabb döntéseket hozni az adott közösségeknek
- mondta. Hangsúlyozta: a helyi kulturális értékek megóvásának az életminőség és a versenyképesség javításával kell párosulnia.
Határozat született egy Dombóvárnak nyújtandó, százmillió forintos rendkívüli támogatásról, ezenkívül plusz forrást kapott a szabadidő- és sportkomplexum megvalósítása, valamint elkezdődött a városi mentőállomás építésének és a rendelőintézet felújításának folyamata.
A Tinódi Házban rendezett ünnepségen elismeréseket, kitüntetéseket adtak át a települési és a nemzetiségi önkormányzatok képviselői.