A tolnai együttes pontot szerzett a bajnoki aranyért küzdő Videoton ellen. A vezetőedző szerint jobb helyzetben vannak, mint fél évvel ezelőtt.
Értékes pontot szerzett az újra indított labdarúgó NB I-ben a kieső helyen álló Paks. Osztermájer Gábor vezetőedző a klub honlapján biztató az eredményről és biztató a játékról beszélt.
"Sok lehetőséget dolgoztunk ki, amiket a legvégét nem jól oldottunk meg" - értékelt a tréner. "A meccs vége felé kicsit kapkodtunk, de nagyszerű volt a srácok hozzáállása. Van még hét forduló, és sok riválisunk fog még az első három helyezett gárdával játszani. Jobb helyzetben vagyunk, mint a tavalyi év végén, hiszen minden sérültünk visszatért, és jól is játszottak.”
A HE-DO fog dolgozni a március 24-től a címben is említett fejlesztésen. A Debreceni Mélyépítő és KE-VÍZ munkájával megvalósuló Csigekerti projekt, a 354. sz. főút és 33. sz főút összekötés újabb ütemének kiépítése, valamint a Hétvezér - Budai Nagy Antal utcai csomópont kivitelezése is a hetekben indul.