Hétfő délután az Atomerőmű KSC Szekszárd csapatának magyar magja megkezdte a közös alapozó munkát a 2018/2019-es szezonra.
Bár a lányok a válogatott, illetve az egyéni felkészülés révén a nyáron sem tétlenkedtek, Bálint Réka, Gereben Lívia, Kiss Virág, Mansaré Manty, Studer Ágnes, Studer Zsuzsa és Theodoreán Alexandra részvételével az Atomerőmű KSC Szekszárd együttese hétfő délután megkezdte a közös felkészülést a 2018/2019-es évadra.
A játékoskeret egyelőre még hiányos: Vincze Nikolett az U16-os válogatottal készül az augusztus 17-25-e között a litvániai Kaunasban megrendezendő A-csoportos Európa Bajnokságra, az új igazolás Nevena Jovanovics és Abby Bishop érkezése pedig augusztus 20-ára, illetve szeptember 1-ére várható. Jó hír, hogy időközben Erica McCall szerződéshosszabbítása is sikeresen lezárult, így az amerikai játékos is biztosan kék-fehér színekben kezdi meg a következő szezont. Erica előreláthatólag szeptember elején, a WNBA küzdelmeinek lezárultát követően jön majd vissza Szekszárdra.
A szakmai stábot idén is Djokics Zseljko vezetőedző és Maljkovics Borisz másodedző vezeti, akiknek a munkáját Jánossy Csaba erőnléti edző, Heizler János fizioterapeuta és Fekete Krisztián gyúró segíti. A technikai vezető feladatait továbbra is Murvai Szabolcs látja el.
A nyáron új munkaerőként érkezett a klubhoz Pásztori István, aki az előző három évben a Sepsiszentgyörgy csapatánál dolgozott. A 24 éves erdélyi fiatalember a fejlődés és a további előrelépés reményében érkezett a KSC-hez, ahol az irodai munkában, illetve a szakmai stáb tevékenységében egyaránt segédkezni fog.
A KSC előszezon programja:
2018. aug. 25. (szombat) 12:00, Szekszárd: MTK-Budapest (Zárt kapus!)
2018. szept. 1. (szombat) 17:00, Budapest: NKE-Csata
2018. szept. 8. (szombat) 17:00, Szekszárd: NKE-Csata
2018. szept. 14-16. (péntek-vasárnap), Zalaegerszeg: Göcsej Kupa
2018. szept. 22-23. (szombat-vasárnap), Szekszárd: Sió Kupa
2018. szept. 29. (szombat), Szekszárd: ellenfél egyeztetés alatt