2024.04.20, Szombat

Korszerűbbé válik a dombóvári közvilágítás

dombomedia.hu

2017.02.10. 11:05

Dombóváron 2100 lámpatestben hamarosan már LED-es izzó fog világítani, amellyel évente akár 5 millió forintot is spórolhat a város.

Hirdetés

Pár éve kísérleti jelleggel már szereltek fel a városban LED-es világítású lámpatesteket a városháza előtti sétányon. Most közbeszerzési eljáráson keresztül sikerült azt a kivitelezőt megtalálni, aki elvégzi a többi nagyobb munkát is.

Az önkormányzat a LED-es közvilágítással már évek óta foglalkozik, azonban nem szerették volna elkapkodni a döntést – mondta Szabó Loránd a szerződéskötést megelőző sajtótájékoztatón. Hozzátette, a város számára éves szinten várhatóan mintegy 5 millió forintos megtakarítást jelenthet a korszerűsítés. Emellett kisebb lesz a környezetszennyezés, hiszen a jelenlegi lámpatestek fényszennyezése igen nagy. Továbbá javulni fog a közvilágítás minősége is, így összességében Dombóvár csak nyerhet ezzel a beruházással – emelte ki a polgármester.

A beruházás kivitelezője az U Light Kft., amely előfinanszírozza kivitelezési költséget. A 14 évre kötött szerződésben az szerepel, hogy bérleti díjat fizet a város, ami éves szinten 19 millió forint. Ebben nem csak a lámpatestek, hanem az éves karbantartási munkák díjai is benne vannak.

Mintegy 2100 lámpatest újul meg, ami körülbelül 55 százalékos megtakarítást jelent az áramfelhasználás tekintetében. Ez mintegy 170 dombóvári családnak az éves áramfogyasztásával egyenlő.

GazdaságDombóvárközvilágításkorszerűsítésledes lámpatestek