2024.04.16, Kedd

ÉMÁSZ szakmai fórum és önkormányzati nap Salgótarjánban

2016.06.27. 09:53

A régió önkormányzatait érintő fontos hálózati ügyek áttekintése és az együttműködési lehetőségek számbavétele céljából az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. év elején nagyszabású szakmai rendezvénysorozatot indított.

Hirdetés

A régió önkormányzatait érintő fontos hálózati ügyek áttekintése és az együttműködési lehetőségek számbavétele céljából az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. év elején nagyszabású szakmai rendezvénysorozatot indított, amelynek harmadik állomása Miskolc és Eger után, június 20-án Salgótarjánban volt. A megjelent előadók többek között olyan, közérdeklődésre is számot tartó témákat érintettek, mint Nógrád megye energetikai stratégiája, pályázati lehetőségek, beruházási tapasztalatok, a közvilágítás korszerűsítése és egyéb tervezett fejlesztések.

Az ÉMÁSZ tevékenységéből adódóan mindig szoros kapcsolatokat ápolt az önkormányzatokkal, ezen túlmenően pedig számos településfejlesztési projektben vett részt. Az eddigi együttműködés további erősítését célozza az a társaság által ez év elején indított szakmai rendezvénysorozat, melynek harmadik állomása Salgótarján volt.

Az ÉMÁSZ Hálózati Kft. június 20-án tartott nagyszabású rendezvényén Nógrád megye számos településének polgármesterei mellett a járási hivatalok vezetői is részt vettek. A szakmai előadásokkal tarkított program a nagyobb horderejű témák áttekintése mellett eszmecserékre, egyeztetésekre és a napi kérdések megvitatására is lehetőséget biztosított.

A vendégeket a Megyeháza Dísztermében Dr. Szabó Sándor, Nógrád megye kormánymegbízottja, Dr. Friedrich Wilhelm Knebel, az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport igazgatósági tagja és Béres József, az ÉMÁSZ Hálózati Kft. ügyvezető igazgatója köszöntötte. Ezt követően Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke a megye energetikai stratégiájáról tájékoztatta a megjelenteket.

Az ÉMÁSZ Hálózati Kft. szakértői a települések fejlesztését és energiaellátását érintő kérdésekkel foglalkoztak. Az új energiaigények kiszolgálásának összetettsége miatt átfogó képet adtak magáról a folyamatról, továbbá részletesen kitértek az erőművekkel kapcsolatos különleges esetekre is. Kiemelték az állami és az uniós forrásból megvalósuló fejlesztések gyakorlati vetületeit, és tanácsokat adtak a szabadvezeték korszerűsítéséhez is. A felsoroltakon kívül az érintett témák között szerepeltek még a villamos művek biztonsági övezetében található növényzet kezelésének módjai és a közvilágítás korszerűsítésének lehetőségei.

(Nógrád Megyei Kormányhivatal)

Galéria