A városvezetés szerint a hálózat jelentős felújításra és fejlesztésre szorul.
Az önkormányzat szerepe és mozgástere a víziközmű- és hulladékgazdálkodási közszolgáltatásokban az elmúlt két évtizedben alapvetően megváltozott. A korábban kötelező önkormányzati feladatokból mára csak a lakosság felé viselt felelősség maradt, érdemi hatáskör nélkül. Elsőként a víziközmű-szolgáltatásokról írunk - olvasható a telepaks.net oldalon.
– Én ezt úgy foglalnám össze, hogy mind a két sztori hasonló ívet követ. Voltak jól működő megoldásaink. A hulladékkezelés kifejezetten korszerű lett egy EU-s beruházás révén, illetve a víziközműben a szennyvíztelep is. Ezek a fejlesztések 2010-re készültek el, még Hajdú János polgármester idejében. Az ezt követő 16 évben hatalmas vagyonvesztés következett be a városnál, a szolgáltatások színvonala csökkent, ami felszínen még nem is feltétlenül látható, mert folyik a csapból a víz, meg elfolyik a szennyvíz – foglalta össze Barnabás István, Paks alpolgármestere.
Az alpolgármester szerint 2022 őszére országosan válságba kerültek a víziközműcégek. A rendkívül magas energiaárak, valamint a korábbi rezsicsökkentés és a víziközműadó miatt jelentős adósság halmozódott fel. A kormány ekkor az adósság átvállalását ajánlotta fel a víziközművagyon és cégtulajdon ingyenes átadásáért cserébe. Az előző városvezetés döntése értelmében a paksi víziközművagyon állami lett, és a Mezőföldvíz Kft. paksi tulajdonrésze is a Nemzeti Vízmű Zrt.-é lett. Emiatt az önkormányzat nagyon kicsi befolyással rendelkezik arra, hogyan szerveződik a szolgáltatás.
A Léna lakópark engedélyével kapcsolatban Heringes Anita polgármester azt mondta, arra az önkormányzatnak nincs hatásköre, hogy az új rákötéseket engedélyezi-e a szolgáltató. Mivel a pontos kapacitások kiszámítása a Mezőföldvíz Kft. és a tervezők feladata. A szolgáltatónak az engedélyek kiadásánál pedig nyomon kell követnie, hogy az egyes kérelmek kumuláltan is kiadják-e a kapacitást. Az alpolgármester hozzátette, hogy a víz- és szennyvízhálózatot valóban már régen bővíteni és felújítani kellett volna.
– A SENTAB vezeték kiváltása sürgős lenne, a víziközmű-hálózat egészében különösen a Paks II. beruházás miatt. A SENTAB vezeték sorsának a Péter utca az egyik legnagyobb elszenvedője, ott addig bármilyen útfelújítás felelőtlen pénzkidobás lenne. Tudomásunk szerint az előző ciklusban kormányelőterjesztés is készült a vezeték kiváltásáról – vetette fel a polgármester.
Azt mondják a városvezetők, hogy a víziközműhálózatot felújítani a jelenlegi állapotából az önkormányzat számára lehetetlen küldetés lenne. Elsőre úgy tűnt, a tulajdonosi szerepről eltérően gondolkodnak. Barnabás István piachívő, szerinte önkormányzati tulajdon mellett a magánszolgáltató lehet a leghatékonyabb megoldás, amire jó gyakorlati példák vannak Európában, Heringes Anita viszont úgy véli, a legjobb gazda maga az önkormányzat, ha rendelkezik a szükséges forrásokkal. Valójában egyetértettek, hogy az önkormányzati tulajdon megtartása mellett a szolgáltatás felelősen kiszervezhető.
A téma aktualitását az is adja, hogy információink szerint a Léna lakópark első ütemében mintegy 120 lakás használatbavételi engedélyt kapott. A Léna lakópark ügyében megkerestük a Mezőföldvíz Kft.-t. Többek között arra voltunk kíváncsiak, hogy a társaság milyen kapacitásvizsgálatok alapján járult hozzá a rákötéshez, elegendő-e a jelenlegi ivóvíz- és szennyvízhálózat, valamint szükség lesz-e a teljes beruházás megvalósulásával további fejlesztésekre. A Mezőföldvíz Kft. válaszait változtatás nélkül közöljük.
A víziközmű-szolgáltatók – így a Mezőföldvíz Kft is – minden jelentősebb fejlesztést megelőző engedélyeztetési eljárás során megvizsgálja az általa üzemeltetett víziközmű-rendszerek kapacitásának rendelkezésre állását. Amennyiben a tervezett igényeket a meglévő víziközmű-rendszerek nem képesek kielégíteni, kiegészítő, illetve fejlesztési beruházásokat írhat elő a szolgáltató a beruházó számára.
Egy olyan volumenű fejlesztés esetében, mint a Léna lakópark a közműszolgáltatói hozzájárulás kiadását egy összetett, többlépcsős folyamat előzi meg. Ennek során a szolgáltató a mérnöki, jogi és gazdasági szempontokat egyaránt megvizsgálja. A hozzájárulás alapvetően azt tanúsítja, hogy a víziközmű-hálózat képes ellátni a tervezett beruházást követően keletkező víziközmű-igényeket, anélkül, hogy a meglévő fogyasztók ellátásbiztonsága sérülne.
Az eljárás során vizsgált szempontok:
A Paks és Térsége Közműfejlesztési és Beruházási Önkormányzati Társulás a víziközműinfrastruktúra-fejlesztési feladatok tervezését az ezeket megalapozó kapacitásszámítások és hálózati modellezések felhasználásával már korábban elvégeztette. Ebben a folyamatban a Mezőföldvíz Kft. szakmai közreműködőként vett részt.
A lakópark által érintett területen a víziközműinfrastruktúra-fejlesztési feladatok előkészítése, terveztetése és engedélyeztetése a Mezőföldvíz Kft. mint üzemeltető jóváhagyásával megtörtént.
Az első ütemben megvalósuló, 120 lakásból álló lakótömb víziközmű-ellátásának biztosítására a városi ivóvízellátó, és szennyvízelvezető, -tisztító rendszer kapacitása elegendő. A beruházó által a rendelkezésünkre bocsátott tervek szerinti víziközmű-igényeket biztonsággal ki tudjuk szolgálni. A lakópark ellátását biztosító csővezetékek átmérő tekintetében az új és meglévő lakossági igények kiszolgálására is megfelelőek.
Fontos hangsúlyozni, hogy a fenti terveken túl bármely, akár lakossági, akár közületi fogyasztó ellátására tervezett jövőbeni beruházást a hálózat üzemeltetőjével, a Mezőföldvíz Kft.-vel szükséges engedélyeztetni, a mindenkor hatályos jogszabályok figyelembevételével.
Amit a Pakson szükséges víziközmű-fejlesztések tekintetében meg kell említeni, azok a Paksi Atomerőmű kapacitás-fenntartásával kapcsolatos feladatok. Az ezekkel együtt járó területfejlesztések számos víziközműinfrastruktúra-fejlesztést is szükségessé tesznek Pakson és a város környezetében. Így többek közt a meglévő főműtárgyi létesítmények rekonstrukciós bővítését, tekintettel azok elöregedett, az üzembiztonságot veszélyeztető műszaki állapotára, az alábbi prioritás szerint:
A városi ivóvíz- és szennyvízhálózat kapacitását társaságunk meghatározott szintig növelni tudja.
Ha az ellátó hálózat valahol hibát jelez, a rendszer ellenőrzése szükséges, mivel a területen nem azonosított vízveszteség, illetve szabálytalan csapadékvíz-bekötések lehetnek. A környék érintett utcai törzshálózatának ilyen jellegű vizsgálatát a Mezőföldvíz Kft. tervezetten elvégzi.
Paks, 2026. augusztus 4.
PaksiHirnokLenalakóparkMezofoldviz260804
A fejlesztés a már meglévő kerékpárutakat és a gáton vezető burkolt utat kapcsolja össze, így közvetlenebbé válhat az EuroVelo 6 Budapest és a Dunakanyar közötti útvonala.