Az árvízi helyzet és az ezzel járó vadveszély miatt időszakosan lezárja a rendőrség az 55-ös főutat Pörböly és Baja között hétfőtől csütörtökig - közölte a rendőrség honlapján a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Ez azt jelenti, hogy hétfőn, kedden és szerdán 17:00 óra és másnap reggel 7 óra között az 55-ös főutat teljes szélességében lezárják. Az arra közlekedők – a forgalom nagyságától függően – arra számíthatnak, hogy mind Pörböly, mind Baja irányából kizárólag rendőri felvezetéssel haladhatnak át a fenti időszakokban az érintett útszakaszon - tartalmazza a közlemény.
A keddi és a szerdai nap többi időszakaszában az autósok 60 kilométer/órás sebességkorlátozás mellett fokozott óvatossággal közlekedhetnek az 55-ös főút Pörböly és Baja közti szakaszán - tették hozzá. Továbbra is kérik mindenkitől, hogy az érintett területen a lezárás időszakán túl is különös figyelemmel közlekedjenek a fokozott vadveszély miatt, ugyanis az érintett terület melletti erdőkből az ár elől menekülő vadak gyakrabban bukkanhatnak fel az úton és annak közelében - olvasható a közleményben.