Több poszton megújult kerettel készül az Euroliga-selejtezőre és a hazai bajnokságra a TARR KSC Szekszárd női kosárlabdacsapata, amely a kedden kezdődő Sió Kupán folytatja a felkészülést.
A csapathoz a finn válogatott irányító, Sarah Bejedi és a szintén válogatott svéd center, Prescious Johnson, valamint a több poszton bevethető, ausztrál Marena Whittle csatlakozott - közölte Szabó Gergő klubigazgató az egyesület hétfői, szezonindító sajtótájékoztatón. Hozzátette, nem zárják ki a további erősítést, a novemberi bajnoki szünetig azonban várhatóan nem változik a keret. Az elmúlt NB I-es szezon bronzérmese jövő szerdán a cseh Brno ellen játssza az Euroliga-selejtező első mérkőzését.
Szabó Noémi sportigazgató azt mondta, a keret mélysége talán nem teljesen elég az Euroligához, de akkor sem lesznek csalódottak, ha az Európa Kupában folytatják a nemzetközi szereplést. Magyar Bianka, a csapat nyáron kinevezett vezetőedzője kijelentette, a magyar bajnokságban szeretnének az első négy között végezni, a cél azonban az, hogy "minden nap tükörbe tudjunk nézni, sportszerűek legyünk, és szimpatikusak legyünk a szurkolóinknak". Jelenleg Johnson az egyetlen centerposztos játékos, ehhez kell alkalmazkodni - jegyezte meg. Elmondta, a Szekszárdon nyolcadik szezonját kezdő Sara Krnjic játéka kétséges, a klub a napokban dönt róla.
Az Euroliga-ellenfélről kifejtette, a Brnónak négy cseh válogatott játékosa van, így kemény ütközetre számít ellenük. Sarah Bejedit pedig úgy jellemezte, hogy gyors kosárlabdára alkalmas és a hárompontos vonal mögül is sikeres, Horváth Bernadettel jó párost fognak alkotni. Marina Whittle véleménye szerint rutinos játékos, jó csapatember, és jó a lepattanószerzésben. Az 55. Sió Kupát európai porondon szereplő csapatok részvételével rendezik. Kedden a TFSE-MTK és a SERCO UNI Győr, illetve a Szekszárd és a román CSM Constanta csap össze, szerdán 16 órakor a bronzmérkőzésre, 18:30-kor pedig a döntőre kerül sor.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules.