2024.05.06, Hétfő
MOL Magyar Kupa - A Paks jutott elsőként a döntőbe
Fotó: MTI/Kovács Tamás

MOL Magyar Kupa - A Paks jutott elsőként a döntőbe

MTI

2024.04.24. 08:40

A bajnokságban harmadik helyezett Paksi FC jutott elsőként a labdarúgó MOL Magyar Kupa fináléjába, miután hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Kisvárdát.

A Tolna vármegyei együttes a Kisvárda elleni győzelmével 2022 után, másodszor játszhat döntőt a kupasorozatban.
A fináléban a másodosztályban éllovas Nyíregyháza, vagy a sorozatban hatodik élvonalbeli bajnoki címét szombaton bebiztosító Ferencváros lesz a paksiak ellenfele. A döntőt május 15-én rendezik a Puskás Arénában.

Gól és az eső is esett

Zuhogó eső fogadta a csapatokat a paksi gyepen, ahol kiegyenlített játékot hozott az első félóra. A házigazdák nem tűntek veszélyesebbnek, mint a Kisvárda, sőt, a félidő derekához közeledve egy szöglet után a vendégek kerültek előnybe Matic fejesgóljával. Nem kellett azonban sokat szomorkodniuk a hazai szurkolóknak, az iramot váltó Paks ugyanis hat perccel később Papp remekül helyezett lövésével egyenlített. Lendületben maradt a Tolna vármegyei alakulat, ennek következményeként bő 10 percig szinte csak a várdai térfélen zajlott a játék, a vendégeknek nagy erőt kellett mozgósítani védekezésben. A szünetig újabb gól viszont már nem esett, az egyenlő állás nagyjából igazságosnak volt mondható.

 

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A Paks a második félidőben eldöntötte a mérkőzést

Fordulás után a Paks igyekezett irányítani, és ezt már valamivel nyugodtabban tehette az 52. perctől kezdve, akkor ugyanis Hahn lépett ki Tóth nagyszerű kiugratásával és 12 méterről könnyedén gurított a kapuba a kimozduló kapus mellett. A folytatásban mindkét együttesnél egyre fáradtabbá váltak a játékosok, így megszaporodtak a szabálytalanságok és jelentősen nőtt a pontatlan megoldások száma is. A Kisvárda foggal-körömmel küzdött az egyenlítésért, de próbálkozásai rendre kudarcba fulladtak, a hazaiak pedig rutinosan őrizték az eredményt, olykor-olykor pedig gyors ellentámadásokkal veszélyeztettek. A 91. percben Mesanovic nagyszerű lövéssel a keresztlécet találta el, a várdaiak előtt viszont több lehetőség már nem adódott, így búcsúztak a kupából.

MOL Magyar Kupa, elődöntő:
Paksi FC-Kisvárda Master Good 2-1 (1-1)

AktuálisPaksPaksi FCMOL Magyar KupaKisvárda Master Gooddöntő