Szeptemberben megjelennek a paksi utakon a közösségi kis igényvezérelt puttonyos járművek: a Protheus Holding Zrt. két elektromos Kangoot vásárolt. A kistehergépjárművet B kategóriás jogosítvánnyal lehet vezetni.
Az volt a cél, hogy az önkormányzati, illetve az önkormányzati cégek által végzett tevekénységek kiszolgálásában legyen más alternatíva a hagyományos dízel- vagy benzinüzemű járművek mellett. Az autókat a francia postával való együttműködés keretében használtan szerezte be cégünk – tájékoztatott Kiss Péter, a Protheus Holding Zrt. vezérigazgatója.
A francia posta üzemelteti Európa egyik legnagyobb elektromosautó flottáját, jelenleg több tízezer új elektromos gépjárművet vásárolnak, ezért a régieket nagyon kedvezményesen lehet megvásárolni. Az első két darabot bemutató jelleggel vásárolták meg azért, hogy a helyi és a környező önkormányzatok, valamint vállalatok, illetve a későbbiek során magáncégek, kipróbálhassák azokat. A Protheus projektben résztvevő önkormányzatok mindegyike pályázhat saját Kangoora.
Az e-taxi rendszerhez hasonlóan alakítják ki a szerződéseket, így az önkormányzatok minimális indulóköltséggel vagy anélkül juthatnak hozzá a járműhöz, a vételárat pedig az üzemeltetésből törlesztik vissza, az autó végül így kerül át az önkormányzatok tulajdonába. Az igények pontos felmérését követően szeretnék bővíteni az állományt, mivel nagyon kedvező áron, nettó másfél millió forintért lehet hozzájutni így egy járműhöz.
A megvásárolt két Kangoo Európában érvényes műszaki vizsgával rendelkezik, jelenleg a honosíttatás zajlik, ezt követően állhatnak forgalomba az autók.
Szintén ősszel jelenhetnek meg a paksi utakon azok a 9 fős kisbuszok is, amelyek a lakosok városon belüli kényelmesebb közlekedését fogják szolgálni.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules.