2022.07.01, Péntek
Ez lesz a program augusztus 20-án Pakson
Sajtótájékoztatón ismertette az augusztus 20-i programot Szabó Péter, Paks polgármestere és Tell Edit, a Csengey központ igazgatója. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Ez lesz a program augusztus 20-án Pakson

telepaks.net

2019.07.29. 22:48

A vízi színpad mellett zajlanak majd műsorok a szállodánál felállítandó Erzsébet-színpadon, illetve a Deák-ház udvarán felállítandó Deák-színpadon.

Hirdetés

Nagy öröm, hogy néhány év után sikerült visszahozni a Duna-parti sétányra az augusztus 20-i programot, amelynek az Erzsébet Nagy Szálloda környéke is helyszíne lesz – mondta az ünnepi programot ismertető sajtótájékoztatón Szabó Péter.

 

Paks polgármestere kiemelte, hogy az idei ünnepi program illeszkedik a Paks várossá avatásának negyvenedik évfordulójára emlékező rendezvények sorába, színes programkínálattal. Szabó Péter kitért arra is, hogy az önkormányzat szeretné, úgymond, visszaadni a Duna-partot a paksiaknak, a tervezett rekonstrukció látványtervei már készen vannak.

Tell Edit, a Csengey Dénes Kulturális Központ igazgatója arról tájékoztatott, hogy a vízi színpad mellett zajlanak majd műsorok a szállodánál felállítandó Erzsébet-színpadon, illetve a Deák-ház udvarán felállítandó Deák-színpadon. Az augusztus 20-i városi ünnepség helyszíne idén ez utóbbi lesz, ünnepi beszédet Szabó Péter polgármester mond, majd itt lesz a hagyományos kenyérszentelés is. Felhívta a figyelmet, hogy augusztus 20-án 9-től 18 óráig le lesz zárva a főutca Kossuth Lajos utca és Deák-ház közötti szakasza, így már előző nap parkolási tilalom lesz érvényben, majd augusztus 20-án 18 órakor lezárják a szálloda mögötti kis utcát és a 6-os számú utat teljes útszélességben. Tell Edit arra is felhívja a figyelmet, hogy a szigorított katasztrófavédelmi szabályok miatt 2000–2200 embert tudnak beengedni a Duna-parti sétányra, ez a 19.30-kor kezdődő Quimby koncertet, valamint az azt követő lampionos felvonulást és tűzijátékot érinti, kérik, hogy legyen mindenki megértő és türelmes. Hozzátette, hogy a Quimby koncertjét ledfalas kivetítéssel a hatos útról is lehet majd látni. (A részletes programismertető a kép alatt.)

 

Az augusztus 20-i programok helyszínei madártávlatból. Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal. Archív felvétel.

 

Az augusztus 20-i program:

Helyszín: Deák-ház udvara

9.00 ünnepi szentmise
10.00 Szent István-napi ünnepi megemlékezés

Ünnepi beszédet mond Szabó Péter, Paks város polgármestere.
Közreműködik Szabó Dávid zenész.
Kenyérszentelés a történelmi egyházak közreműködésével.
Kenyérosztás, közreműködnek a Főnix Táncegyesület tagjai.

Szent István-napi városi programok

Helyszín: Szent István tér

Erzsébet-színpad
11.00 a Csillag Show Táncegyesület műsora
11.20 a Pódium Táncstúdió fellépése
11.40 a Főnix Táncegyesület műsora
12.30 a Shisha Cafe együttes koncertje
15.00 Zenevonat – LGT slágerek az LGT tagjaival
17.20 a Tűzvirág Táncegyüttes fellépése

Deák-színpad
14.00 a Kiskalász zenekar gyermekkoncertje
16.30 a Veracruz zenekar koncertje

Hajószínpad
18.00 kapunyitás
19.30 a Quimby koncertje
21.10 lampionos felvonulás a Dunán
21.30 tűzijáték

Kísérőprogramok:

Helyszín: Deák Ház udvara, Szent István tér

11.00–18.00

40 ÉVES A VÁROS 12 dia – múltidéző séta Pakson
Kiállítás dr. Hanol János magángyűjteményéből

Kézműves utca:

Karkötő- és virágkészítés, telefontok szövés Sóthy Györgyné vezetésével.
A bútorfestés alapjai Márkos Zita közreműködésével. Fatábla-dekorálás, antikolás, stencilezés, transzfer, és amit kihozunk magunkból. 500 Ft/tábla.
Juhász Szilvia brand. Az újrahasználható, kézzel készített pamutzsákkal könnyedén csökkenteni lehet a háztartásban keletkezett hulladék mennyiségét, használatával elkerülhető a műanyag-csomagolás az üzletekben. A zsákok a standnál ízlés szerint díszíthetők.
VR – mobil HTC Vive használat, virtuális szórakoztató játék a legújabb technológia használatával, vizuális megjelenítéssel és hangosítással.
Állatsimogató – láma, alpakka, kismalac, szürke szamár, mini póni, törpe tehén, nyuszik, kacsák, csirkék, libák, holland törpekecske és gidája, igazi hortobágyi rackajuh és báránya.
Népi játszótér, ugrálóvár, babasarok, Eurobungee jumping trambulin, bábjáték automata, Selfie Automata – Pixbox Fotókabin.
Helen Doron English Paks – angol nyelvi játékok, angol szintfelmérés, kézműves foglalkozás, csillámtetoválás.
A Paksi Angyalok – önkéntes állatmentők – adománygyűjtéssel egybekötött gyermekprogramja. Lufihajtogatás, csillámtetoválás mellett különböző ajándékokat és kézműves termékeket vásárolhatnak az érdeklődők. Az adományozás önkéntes és minden kötelezettségtől mentes.
Sakk-sátor – Atomerőmű SE Sakk Szakosztály – Ismerkedés a sakk világával.

11.00–16.30

Játszókamion
Focipálya/élőcsocsó

13.00–18.00

Legyél te is mesehős! – hétpróbás játék az Ökocsiga játszóház közreműködésével. Lépj be a Mesék Birodalmába, legyél te is mesehős! A játék során fel kell keresni a Birodalom területeit, ahol különböző próbák várnak. Ha minden próbát kiálltatok, jutalomban részesültök. A helyszíneken, állomásokon jelmezbe öltözött koordinátorok várják a kalandvágyó fiatalokat.
Kemencés parasztudvar. Egy igazi kézi malommal búzát őrölhetnek, a lisztből tésztát gyúrhatnak, majd a kemencében ki is süthetik a cipót a gyermekek. Ez utóbbit csak játékból, mert a kemence nem igazi. Ha sütni-főzni támad kedvük, akkor a piacról hozott zöldségekből vagy a tyúk alól kiszedett friss tojásból, esetleg a füstölőből leakasztott kolbászból elkészíthetik, amit szeretnének.
Tapadókorongos célbalövés, vizezős játék.

11.00 órától a Poligon Irodaház mögötti parkolóban Gasztro-tér: kávé, kürtőskalács, rétes, hurka, kolbász, szendvics, üdítő, sült krumpli, fagylalt, sütemény, kenyérlángos, jégkása, vattacukor, koktélok, rétes, sajt, pálinka, bor. A 2019-es ország tortáját is megkóstolhatják, ha kilátogatnak a rendezvényre.

Aktuálisaugusztus 20.PaksTolna megye