2024.04.19, Péntek
Hamarosan elkezdődik a kamaramozi kialakítása Pakson
Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök - Szabó Péter, Paks polgármestere.

Hamarosan elkezdődik a kamaramozi kialakítása Pakson

telepaks.net

2019.05.07. 17:00

Két projekthez nyert támogatást Paks Város Önkormányzata a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány (JETA) pályázatán, az egyik a Szent Vendel kápolna felújításához szükséges kiviteli terv elkészítése, a másik pedig kamaramozi-terem kialakítása, jelentette be sajtótájékoztatón Szabó Péter polgármester. Mindkét munkával még az idén elkészülnek.

Hirdetés

Kamaramozi-terem kialakítását tervezi az önkormányzat a Csengey Dénes Kulturális Központban. Erre nyert az önkormányzat most a JETA pályázatán közel negyvenkilenc millió kétszázezer forint támogatást. Ebből és a város által biztosított öt és félmillió forintból valósítják meg a beruházást az épület emeletén. A terem egyrészt kamaramoziként, másrészt kamara-előadások, kisebb koncertek helyszíneként szolgálhat majd. Az átalakítást a tervek szerint május 15-én kezdik el. Elbontják a nem szerkezeti falakat, a homlokzaton négy nagyobb és egy kisebb ablakot, valamint a terem gépház felé eső falát, az álmennyezetet és lámpákat. A kilencven férőhelyes terem kialakítása lépcsőzetes lesz, a széksorokat egymástól eltolva építik be. A kamara-előadásokhoz, koncertekhez fix emelvény készül, amit szükség esetén mobil dobogóval lehet bővíteni. A teremnek akusztikus álmennyezete lesz, a belső felületen hangelnyelő falak. A munkálatok befejezésének határideje 2019. december 31.

Egy másik projektre, a Szent Vendel kápolna felújításának tervezésére is nyert támogatást az önkormányzat, közel ötmillió forintot. A rekonstrukció kiviteli tervének elkészítését megelőzően építészeti állapotfelmérés, statikai vizsgálat készül. A kápolna műemléki jellege okán szükséges véleményeket be kell szerezni, illetve az előírások szerint építéstörténeti dokumentációt, műemléki leltárt, és helyreállítási javaslatot kell összeállítani. A kiviteli terv elkészítésére irányuló munkát május 10-én kezdik meg, a befejezés határideje 2019. december 31. A kápolna a körforgónál, a Deák Ferenc Általános Iskola alsó tagozatának épülete mellett, a város déli kapuját adó Táncsics parknál áll.

 

A Szent Vendel kápolna. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

 

AktuáliskamaramoziPaksTolna megyeJETASzent Vendel kápolnafelújításCsengey Dénes Kulturális Központ