2021.10.27, Szerda
Pályázati pénzből kezdődhetnek meg bölcsődei fejlesztések Tolna megyében
MTI Fotó: Komka Péter - illusztráció

Pályázati pénzből kezdődhetnek meg bölcsődei fejlesztések Tolna megyében

MTI

2019.02.02. 08:00

Tizennégy településen kezdődhetnek meg a bölcsődei fejlesztést célzó beruházások közel 1,5 milliárd forint központi költségvetési támogatással - tájékozatott Varga Mihály.

Hirdetés

A kormány eddig bölcsődei és óvodai fejlesztésekre összesen 110 milliárd forintot költött - tette hozzá a pénzügyminiszter.

A központi költségvetés 2018-ban 4,5 milliárd forint összeget biztosított új bölcsődék kialakítására, meglévő bölcsődék férőhelyszámának növelésére annak érdekében, hogy a bölcsődei ellátás egyre szélesebb körben legyen elérhető - hívta fel a figyelmet Varga Mihály.    

A kiírás értelmében az igényeket 2019. március 18-áig lehet benyújtani.

A minisztériumba 2018. november 30-áig beérkezett pályázatokról ugyanakkor már döntést hozhattak. A határidőre beérkezett, formai és tartalmi szempontból is megfelelő pályázatokat támogatta a tárca - közölte a tárcavezető.

Tájékoztatása szerint így 14 településen - Kalocsán, Kiskunmajsán, Szabadszálláson, Budapest XVI. kerületében, Mórahalmon, Zsombón, Iszkaszentgyörgyön, Nagyvenyimben, Bősárkányon Dunakilitin, Farádon, Balatonfenyvesen, Igalon és Bölcskén - kezdődhetnek meg a bölcsődei beruházások. Ennek köszönhetően közel háromszázzal nő a három éven aluli gyermekek elhelyezését biztosító férőhelyek száma.

A támogatottak listáját tartalmazó melléklet a kormany.hu-n érthető el.

AktuálispályázatTolna megyefejlesztésbölcsőde