2024.10.11, Péntek

A Sió fejlesztése terv szerint halad

tolnamegye.hu

2018.09.21. 15:00

Ülésezett a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése csütörtökön reggel. A testület a nyári időszak után először gyűlt össze, hogy az eddig történt eseményekről, eredményekről tárgyaljon. Fehérvári Tamás elnök szerint minden terv szerint halad, s a 27,55 milliárdos TOP források szinte teljes mértékben gazdára találtak.

A nyári, kora őszi programok kapcsán készült beszámoló tartalmazza, hogy a megyei önkormányzat nagyszabású rendezvényeket tartott a közelmúltban, melyek a megyei identitás és a közösségerősítés szempontjából voltak fontosak. A „Vár a megye” – Tolna Megyei Értékek Napja a könnyed, baráti találkozásra helyezte a hangsúlyt, míg a megyenapi ünnepség a kitüntető díjak átadása miatt volt különleges. Utóbbin többek között a kormány két minisztere, államtitkár, helyettes államtitkár, megyei vezetők és polgármesterek vettek részt.

Egy másik napirendendi pont a Sió projekt megvalósulásának folyamatáról szólt, melyből kiderült: a projekt első üteme egy éven belül befejeződik. A 340 millió forintos pályázatban szerepel tizenkét Sió parti vízi megálló, melyből öt helyen teljesen újat építenek. A nyolc konzorciumi partnerrel megvalósuló vízi turisztikai fejlesztés olyan attrakciókat foglal magában, melyek a folyó menti települések értékeire fókuszálnak. Medinán egy foglalkoztató központ is lesz, melyet a Csiga-Biga Mozgás- és Képességfejlesztő Alapítvány valósít meg, hogy egészségmegőrző, természetismereti, népzenei és élményterápiás foglalkozásokat tarthassanak. Decemberre a közbeszerzés is lezajlik, teret nyitva a beruházások kivitelezésének.

A Sió fejlesztéséhez további két projekt is hozzájárul: vízi turisztikai szolgáltató központ kialakítása, valamint kerékpáros fejlesztések szerepelnek a tervekben. Sióagárdtól Ozoráig mintegy 62 kilométeres összefüggő kerékpáros útvonal jön létre; erre 391 milliós forrás áll rendelkezésre, és 2020-ig valósul meg.

Az ülés témája volt továbbá egy megyei (EFOP) projekt, mely a felzárkózást és a helyi esélyegyenlőség megvalósulását segíti. A három évig tartó programra 65 millió forintot nyert a megye, hogy a hátrányos helyzetű közösségek problémáira különböző foglalkozások által megoldások szülessenek.

AktuálisTolna megyefejlesztésTOP Sió