2022.01.21, Péntek

A Holokauszt áldozatairól emlékeztek meg Dombóváron

dombovar.hu

2018.06.28. 13:00

A Holokauszt mintegy 6.000.000 zsidó szisztematikus, államilag megtervezett üldözése és megsemmisítése volt, melyet a náci rezsim és szövetségesei hajtottak végre. Az áldozatokról június 24-én emlékeztek meg Dombóváron.

Hirdetés

A Deák Ferenc utcai zsinagógában elsőként a helyi Izraeli-Magyar Baráti Társaság elnöke mondott beszédet.
- A település megbecsült zsidó lakóit, közszerepet vállaló polgárait hurcolták el különböző lágerekbe - emelte ki Rostás Zoltán. -  Többségüket meggyilkolták, néhányan hazatértek. A szörnyűségeket túlélők közül az elmúlt évtizedekben nagyon sokan meghaltak. Néhány esztendő múlva már csak emlékezők lesznek.
Ezért fontos emlékezni és emlékeztetni.
Ez alkalommal nemcsak a Holokausztra, hanem Izrael Állam megalakulásának 70. évfordulója is emlékeztek. Az utóbbi jelentette az új reményekkel teli korszak beköszöntét.
A Szekszárdi Tücsök Zenés Színpad tagjai a „Hegedűs a háztetőn” című darabot mutatták be. A pódiumelőadás után Asztalos Károly rabbi imádkozott az elhunytakért, Szabó Loránd polgármester pedig a város önkormányzatának a kakasdombi területhez kapcsolódó fejlesztési terveiről beszélt, végül a zsidó áldozatok emlékművénél helyezték el virágaikat az egybegyűltek.

 

 
 
 
AktuálisTolna megyeholokausztDombóváráldozatok