2024.03.29, Péntek

Javában zajlik a paksi Ürgemezei Strand felkészítése az idei szezonra

telepaks.net

2018.05.10. 19:34

Június 2-án nyitják meg a Paksi Ürgemezei Strandot.

Hirdetés

Az üzemeltető Mezőföldvíz Kft. tájékoztatása szerint májusban elvégzik az általános karbantartási feladatokat, így többek között az épület meszelését, a faszerkezetek kezelését, a szivattyú karbantartásokat, a kiegyenlítő tartály beüzemelését. Emellett különböző fejújításokról is beszámolt dr. Hanol János, a cég szervezési és kommunikációs osztályának vezetője: térkőre cserélik a büfé melletti járdalapos burkolatot, az élménymedence mellé járdát építenek térkőből, hat új padot helyeznek ki a zöldterületre, a nagymedence négy kültéri zuhanyzóját szolár zuhanyzóra cserélik, az élménymedence melletti öltöző és a hozzá tartozó járda szintén térkő burkolatot kap, ahogy az élménymedence melletti mosdóhoz vezető járda is, valamint az idei szezonra elkészült a Gesztenyés út és a strand, illetve szabadidő park közötti járda.

Bár a megyében több fürdő közül választhatnak a strandolni vágyók, a paksi még őrzi versenyképességét. Ennek oka, hogy a megyében itt a legkedvezőbbek a jegyárak, idén a tanulójegy csupán 690 forint, a felnőtt napijegy 990 forint lesz. A paksi strandon egy úszómedence egy élménymedence csúszdával, egy pancsolómedence, játszótér, homokos sportpályák, büfé és szabad külső füves pihenőterület áll a vendégek rendelkezésére. Az úszómedence vize 26-28, az élménymedence vize 28-30, a pancsoló medence vize pedig 30-32 Celsius-fokos.

A korábbi évekhez hasonlóan különböző sport- és szabadidős programok zajlanak a strandon, ezek sorába tartozik például a harmadik alkalommal megrendezendő Pool Festival, ami két napon zajlik majd, július 20-án és 21-én. A szórakoztató, medencés strandpartin helyi tánccsoportok, együttesek és lemezlovasok lépnek fel. Tavaly több mint ezer fiatalt vonzott ez a rendezvény, idén még többen várhatók. Ez lesz az egyetlen rendezvény a nyáron, ami magasabb éjszakai zajhatással jár, előre is kérik a környéken lakók megértését és türelmét.

A jegyárak:

felnőtt belépőjegy: 990 Ft, kedvezményes 670 Ft
felnőtt úszójegy: 690 Ft, kedvezményes 470 Ft
tanuló belépőjegy: 690 Ft, kedvezményes 470 Ft
tanuló úszójegy: 590 Ft,kedvezményes 405 Ft
felnőtt bérlet 10 alkalomra szóló: 7 900 Ft
felnőtt úszó bérlet 10 alkalomra szóló: 5 900 Ft
tanuló bérlet 10 alkalomra szóló: 5 900 Ft
tanuló úszó bérlet 10 alkalomra szóló: 4 900 Ft
csúszdajegy: 690 Ft/nap

A nyugdíjas jegyek és bérletek árai megegyeznek a tanuló jegy- és bérletárakkal. Megfelelő létszám esetén a városi intézmények csoportos kedvezményt kaphatnak. A strand június 2-tól minden nap 6-tól 8 óráig az úszók előtt van nyitva, majd 9 órától 20 óráig várják a nagyközönséget.

AktuálisPaksMezőföldvíz KftÜrgemezei Strandbelépőjegy