Velocipéd méretre készül, mint a nadrág

Mondaniuk sem kéne, hiszen csak a vak nem látja: jól érezik magukat a bőrünkben a különleges bringák nyergében. Meg is adják a módját minden alkalommal, korhű ruhába öltözve teszik meg szokásos körüket a Mecsekérc irodaházától az erőműig, majd vissza.

-Ez ugyanaz a korszak, mint a verkli, az 1850-es évek, az 1900-as évek eleje. Ezt mi nagyon szeretjük – kezdi a történetet István. Azt mondja, 14 éve egy barátjánál találkozott először a mai kerékpárok előfutárának tekintett kétkerekűvel. Falra volt rakva dekorációként. Annak, hogy nem tudta kipróbálni, nem ez volt az oka, hanem az hogy nem az ő mérete volt.

A velocipéd – különösen a férfiaké – ugyanis, akár a nadrág, méretre készül. Istvánét és természetesen feleségét is Kalocsán készítették. Nem volt különleges a kérés, ugyanis Rideg Krisztián, akit a Ring házaspár jó szívvel ajánl mindenki figyelmébe, folyamatosan gyártja ezeket.

Miután Istvánék verklis produkciójukkal járják az országot, s főként annak fénykorát idéző programokra hivatalosak, sok velocipédessel találkoztak már, ami csak megerősítette őket, hogy nekik is kell ilyen. Az árat firtató kérdésre azt mondták, komoly befektetés. – Autót is vehettünk volna – toldotta meg István. Ők viszont inkább két velocipéd mellett döntöttek. Egyszerűen azért, mert – ahogy Magdi mondja – ők ettől remekül érzik magukat, s cseppet sem sértődnek meg, ha azt mondják rájuk: csodabogarak.

 

 

Az új szerzemények, amelyeket izgatott várakozás után, március 15-én vettük át, részei lesznek jövőbeni előadásaiknak. Ahova verklizni mennek, elviszik, megmutatják őket. És a monociklit, meg az inverzbiciklit is, mert ilyenek is tartoznak a járműparkba. Aki akarja, kipróbálhatja, de e tekintetben István gyorsan lehűti a kedélyeket: nagyon kevesen tudnak ezekkel közlekedni. – Bevallom őszintén, én sem – árulja el nevetve.

 

Az inverzbicikli, ahogy neve is sugallja, fordítva működik, hátra felé kell hajtani, ha előre szeretnénk menni, s előre, ha tolatni. Ugyanez igaz a fordulásra: balra kell kormányozni a jobbra fordulásnál és viszont.

A velocipédezés sem egyszerű műfaj, nincs állítási lehetőség, nincs sebváltó. – Direkthajtású, nagyon komoly erőfeszítésre van szükség, hogy akár egy enyhe emelkedőre felmenjünk – mondja Magdi. István hozzáteszi, hogy Magdiéra legalább lehetett féket tenni, az övére nem, így, ha lejtőn lefelé gurul, szorgalmasan kell hátrafelé tekernie. Míg a női változaton kifejezetten kényelmesen helyet lehet foglalni, addig a férfiaknak nincs egyszerű dolguk a nyeregbe szállással.

Istvánék nemcsak a verklis fellépéseken viselnek korhű ruhákat, hanem akkor is, amikor kedvtelésből kerékpárra, pontosabban velocipédre pattannak. Természetesen varratják a ruhákat, ami nem számít különlegességnek. Nevetve állapítják meg, hogy egyikük sem konfekció méret.

Az alkalmat kihasználva a verklizésre is kiérünk: ezt István kezdte, de ma már Magdi is szereplője a shownak. – Én vagyok a szünet – fogalmaz, amit persze István azonnal cáfol. Azt is hozzáteszi, kilenc órányi anyagot összerakott már, amiből négy órányit saját kezűleg dolgozott át verklire. Az ország minden szegletébe hívják őket. Csak néhány város a határidőnaplójukból: Mór, Székesfehérvár, Budapest, Tatabánya, Sárvár, Baja, Miskolc…