Fontos esemény színhelye volt a Siófoki Városi Stadion, az MLSZ szakemberei itt választották ki az OTP Bozsik Bajnokok-program idei döntőjében résztvevő nyugati válogatott tagjait. Az edzésnapon a mentorok közül Király Gábor 108-szoros válogatott labdarúgó, valamint Hajdú B. István sportújságíró is részt vett. A konkurens keleti csapat az április 11-i szolnoki edzésnapot követően áll majd össze.
Az OTP Bozsik Bajnokok-programot már a második alkalommal hirdették meg a Bozsik-programban résztvevő oktatási intézmények részére. Idén közel 400 diákot neveztek pedagógusaik, akik közül 35-35 gyermeket hívtak meg az edzésnapokra. A nyugati válogatón a 10-14 éves fiúk és lányok csapatban és egyénileg is bizonyíthatták rátermettségüket. Itt az MLSZ szakemberei a sztármentorok bevonásával választották ki azt a 18 játékost, akik részt vehetnek majd az április végi Kelet-Nyugat összecsapáson, az utóbbi országrészt képviselve. A gálameccs helyszíne a telki edzőcentrum lesz, ahol számos, a labdarúgásból ismert hazai híresség kíséri majd figyelemmel a fiatal bajnokok játékát.
A siófoki válogatón a különböző gyakorlatok és az egymás elleni meccsek alapján választották ki a legtehetségesebb játékosokat, de volt, aki egy Király Gábornak rúgott büntető után ünnepelhette kerettagságát. Az eseményen, ahonnan egyébként Tolna megyéből is jutottak be fiatalok – szám szerint hárman – a végleges keretbe, nem más, mint Hajdú B. István sportújságíró kommentálta a pályán zajló történéseket. A két ismert személyiség a nyugati csapat felkészítéséből is kiveszi a részét, csakúgy, mint Juhász Roland 95-szörös válogatott labdarúgó és Fenyvesi Evelin, a női válogatott tagja, akire azért is hárul majd fontos szerep, mert a 18 fős csapatnak 7 fiatal hölgy is tagja lett.
A döntőben résztvevő másik válogatott, a keleti csapat felkészítésében pedig olyan jelenlegi és volt válogatott labdarúgók vesznek részt, mint Gera Zoltán, Torghelle Sándor vagy Nyilasi Tibor, a lányokat pedig Berkesi Judit, az M4 Sport riportere képviseli, aki korábban maga is futballozott. Az április végi gálameccsen nem kisebb a tét, minthogy a diadalmaskodó bajnokcsapat játékosai meghívást nyernek a Magyar Kupa-döntőre, melynek szünetében, ünnepélyes keretek között, több ezer néző előtt vehetik majd át az őket megillető díjat.
Az OTP Bozsik Bajnokok-program különlegessége egyébként, hogy nem igazolt, egyesületnél futballozó gyerekek, hanem iskolai vagányok, ügyesen cselező grundfocisták, fiúknak is kötényt adó hölgyek, vagy éppen csendes, de a pályán is bizonyítani akaró tanulók jelentkezését várták. A tavaly elindított kezdeményezés lényege, hogy közelebb vigye a fiatalokhoz a labdarúgást, méghozzá nemcsak azokhoz, akik esetleg erre akarják építeni karrierjüket, hanem azokhoz is, akik csak egy alkalommal szeretnének ünnepelt sztárokká válni.
Több mint 300 millió forint értékű belterületi útfejlesztés zárult le Dél-Békésben.