Összesen 17 napirendi pontról tárgyalt a bonyhádi képviselő-testület legutóbbi, március 22-i tanácskozásán.
A város közrend- és közbiztonságának helyzetét taglaló előterjesztést Szabó Csaba, Tolna Megye rendőrfőkapitánya és dr. Marcsek Sándor, a helyi kapitányság vezetője egészítette ki szóban. Úgy összegezték az elmúlt időszakot, hogy az önkormányzattal, valamint a polgárőr szervezettel való hatékony együttműködésnek is köszönhetően, csökkenő tendenciát mutatnak a lakosság szubjektív közbiztonságérzetét befolyásoló bűncselekményszámok. A város vezetése nevében Filóné Ferencz Ibolya polgármester köszönte meg a rendőrök, valamint a polgárőrök példaértékű munkáját.
Arról is határoztak a képviselők, hogy a civil szervezetek működését 6, míg a sportegyesületekét 23 millió 650 ezer forinttal támogatják. Mindezek mellett többek között megköszönték a Bonyhádi Közös Önkormányzati Hivatal dolgozóinak kiváló munkáját.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.