2024.10.09, Szerda

Bukhatja a támogatást a feledékeny gazda

www.teol.hu

2017.11.10. 08:00

Több ezer gazdálkodót érint megyénkben is, hogy az agrártámogatások kifizetésének mielőbbi megkezdésére hivatkozva módosította a gazdálkodási napló elektronikus benyújtásának időszakát a Miniszterelnökség.

Eszerint a 2017. évről szóló nyomtatványt 2018. január 1. és január 31. között kell elektronikusan beküldeni a NÉBIH részére több támogatás esetén. Ilyen az agrár-környezetgazdálkodási kifizetés (2015. és 2016. évi pályázati felhívás szerinti), az ökológiai gazdálkodás támogatása, illetve a NATURA 2000 mezőgazdasági területeknek nyújtott kompenzációs kifizetések is. Ide tartoznak még a Természeti Hátránnyal Érintett Területeken a kompenzációs kifizetések, valamint a vízvédelmi célú nem termelő beruházások: vízvédelmi és vizes élőhely létrehozása, fejlesztése támogatásnál is.

Ugyanez a 2018. január 1. és január 31. közötti határidő érvényes az élőhely-fejlesztési célú nem termelő beruházások, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének környezetvédelmi célú gyeptelepítés célprogram esetében is.

A NÉBIH arra figyelmeztet, hogy a 2018. január 31. határidő jogvesztő hatályú, tehát aki addig nem nyújtja be a gazdálkodási naplót, lemarad a támogatásokról. Ugyanis aki nem küldi be eddig az időpontig a dokumentumot, annak a hiánypótlásra sem lesz lehetősége. Ezért javasolja a hivatal, hogy lehetőleg már a beadási időszak elején teljesítse az érintett gazdálkodó a kötelezettségét, ne hagyja az utolsó hétre.

Ha nem vár az utolsó pillanatig, még időben megkapja a visszaigazolásokat, és – ha bármilyen hiba merülne fel – van még lehetősége azt kijavítani.

A gazdák számára talán az egyik legnehezebb az egyébként is sok adminisztrációs kötelezettségük mellett a Gazdálkodási Napló (GN) megfelelő kitöltése, pedig mint a fentiekben is olvasható, nem kicsi a tét. Ráadásul ha egyszerre szeretnék pótolni év végén a kitöltést, sokszor már nehéz visszaemlékezni, hogy melyik munkát mikor véezték el a földeken. Szerencsére az interneten, közöttük a NAV honlapján, találhatnak szakszerű segítséget.

AktuálisTolna megyetámogatásgazdálkodási naplógazdálkodóNÉBIH