Csaknem hétszáz fogyasztónál okozott áramszünetet a viharos szél Tolna megye három településén - közölte az E.ON Hungária Zrt. kommunikációs referense.
Varga Ivett elmondta: Hőgyészen és Szakályban 396, Pörbölyön 276 fogyasztási helyen nincs áram, miután fa dőlt a vezetékre, illetve villanyoszlopok törtek el.
Emellett több külterületi fogyasztónál is szünetel a szolgáltatás.
Az E.ON munkatársai dolgoznak a hibák elhárításán - tette hozzá.
Már birtokba vették a közlekedők az 5-ös főút szegedi bevezető szakaszát, amelyet a Colas Út Zrt. szakemberei négysávosra bővítettek. A kivitelezőnek úgy kellett teljesen átépítenie a régi útpályát, kialakítania az új sávokat és felújítania az M43-as autópálya csomópontját, hogy közben mindvégig fenntartotta a forgalmat, valamint biztosította a BYD épülő autógyárának megközelítését.