2021.03.02, Kedd

Óvodát újítanak és mini bölcsődét építenek Kakasdon

tolnamegye.hu

2017.07.05. 13:33

Eddig 19,29 milliárd forint TOP forrás érkezett Tolna megyébe, amelyből közel 1,7 milliárd forintot tesznek ki az óvodafejlesztések.

Hirdetés

170 millió forintos forrást nyert Kakasd Község Önkormányzata a „Kakasdi óvoda felújítása és mini bölcsőde építése” című (TOP-1.4.1-15-TL1-2016-00006 azonosítószámú) projektje megvalósításához, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében.

A beruházás helyszínén – Bányai Károly polgármesterrel és dr. Gábor Ferenc megyei főjegyzővel közösen – tartott sajtótájékoztatót Fehérvári Tamás, a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke.

Az önkormányzat „A foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével” című felhívásra pályázott sikeresen, így kerülhet sor a Kakasdi Bezerédj Amália Óvoda felújítására, energetikai korszerűsítésére, valamint az intézmény mini bölcsődei épületrésszel történő kibővítésére – tájékoztatta a sajtót Bányai Károly, Kakasd polgármestere

A község vezetője elmondta: a múlt században épült óvodát már több alkalommal felújították, azonban a TOP forrásnak köszönhetően most komplex módon képesek fejleszteni. A beruházás befejezésére várhatóan 2018. második félévében kerül sor.

Az új mini bölcsődei szárnyban kialakításra kerül egy hét gyermek befogadására alkalmas csoportszoba, valamint a kapcsolódó helyiségek (öltözővel egybekötött átadó és fürdőszoba, fejlesztő szoba, foglalkoztató szoba, óvónői szoba). A meglévő óvodaépületet is felújítják: lecserélik az azbeszt palatetőt és kívül-belül akadálymentesítenek. Az energetikai korszerűsítés keretében új, korszerű, hő- és hangszigetelt nyílászárókat építenek be, továbbá külső és belső hőszigetelésre is sor kerül. A gyermekek számára bel- és kültéri játékokat is beszereznek, valamint különböző berendezési tárgyakat.

Dr. Gábor Ferenc megyei főjegyző is ellátogatott az óvodába, tekintettel arra, hogy a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal és Kakasd Önkormányzata közösen pályázott a felhívásra. Ahogy a projekt előkészítésében, úgy annak megvalósításában is szakmai segítséget nyújt a Hivatal – biztosította a jelenlévőket a főjegyző.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetésének társfinanszírozásával valósul meg.

 

Forrás: tolnamegye.hu

AktuálisTolna megyeTOPfelújításóvodafejlesztésKakasdmini bölcsőde