2024.03.29, Péntek

Újabb földalatti kamrát nyitnak jövőre a bátaapáti radioaktívhulladék-tárolóban

2016.06.13. 10:45

Hirdetés

Még az idén megtelik Bátaapátiban a Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló (NRHT) 2012-ben átadott első földalatti kamrája. A már elkészült második kamrát, ahol új, hatékonyabb hulladék-elhelyezési módszert alkalmaznak majd, 2017-ben helyezi üzembe a Radioaktív Hulladékokat Kezelő (RHK) Kft.

Honti Gabriella, az RHK Kft. kommunikációs osztályvezetője azt mondta, hogy a tervek szerint a felszín alatt 250 méterre található egyes kamrába az év végéig elhelyezik az utolsó hordót. Így négy évvel az átadása után 537 betonkonténerben, 4833, a Paksi Atomerőműben keletkezett hulladékkal megtöltött hordó lesz végleges helyén.

Az RHK Kft. szakemberei közösen a Paksi Atomerőművel új hulladék-elhelyezési koncepciót dolgoztak ki, ami a biztonság megtartása mellett javítja a helykihasználást és gazdaságilag is megtakarítást eredményez. Azzal, hogy a második kamrában vasbeton helyett acélkonténerekbe rakják majd a hordókat és a tömörített hulladék körülbetonozásához, térkitöltéshez folyékony hulladékot használnak fel, 20-ról 50 százalékra növelik a tárolóban lévő aktívanyag arányt - fejtette ki az osztályvezető.

Ennek köszönhetően az atomerőmű meglévő négy blokkjának működése során keletkezett kis és közepes aktivitású hulladékok befogadására, az ötven évre meghosszabbított üzemidővel számolva, a korábban tervezettnél jóval kevesebb, hat kamra megépítésére lesz szükség. Ezzel 18-20 milliárd forint megtakarítás érhető el.

Honti Gabriella azt is elmondta, hogy az RHK Kft. létesítményei üzemeltetésére és az előirányzott beruházások megvalósítására 13,3 milliárd forintot fordít az idén. A legjelentősebb tétel a bátaapáti NRHT mellett a kiégett kazetták átmeneti tárolójának bővítése.

A Bátaapáti térségben fekvő önkormányzatok szövetsége, a Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás (TETT) 16. alkalommal rendezett információs napot május végén, ahol tudományos tanácskozás keretében kaptak tájékoztatást a térségben élők a Bátaapátiban megépült tároló működéséről, a társulás, valamint az RHK Kft. tevékenységéről.
Darabos Józsefné, a TETT elnöke, aki egyben Bátaapáti polgármestere, elmondta, hogy a tavalyi közvélemény-kutatás eredménye szerint a térség lakóinak több mint 90 százaléka ismeri a Bátaapátiban folyó tevékenységet. Hozzátette, hogy a társulás széleskörű tevékenységet folytat az itt élő emberek tájékoztatása érdekében.

A Nemzeti Radioaktívhulladék-tárolóról

A Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló feladata az atomerőművi szilárd és folyékony kis és közepes aktivitású radioaktív hulladék végleges elhelyezése. Az atomerőmű üzemeltetése során keletkező szilárd halmazállapotú hulladék többségét 200 literes acélhordókban, tömörített formában tárolják, a folyékony hulladékot tartályokban gyűjtik az atomerőműben. A hulladékokat csak szilárd formában lehet véglegesen elhelyezni, ezért a folyékony hulladék szilárdítására is sor kerül az atomerőműben a végleges tárolóba történő szállítást megelőzően. 

Első fázisban 200 literes fémhordókba csomagolt szilárd hulladékokat szállítanak a tárolóba az atomerőműből. A hulladékcsomagok az M6-os autópályán, Paks–Bátaszék-Bátaapáti útvonalon, saját, erre a célra kialakított és hatósági engedéllyel rendelkező gépjárművel jutnak az NRHT-ba. Az ellenőrzést követően a 3000 db hordó befogadására alkalmas felszíni csarnokban minőség-ellenőrző vizsgálatok zajlanak, valamint a hulladék technológiai előkészítése történik a földalatti tárolásra. 

Az első, I-K1 jelű föld alatti tárolókamra 90 m hosszú, szelvénymérete csaknem 96 m², a földfelszíntől számított távolsága mintegy 250 m. Itt közel 510 db vasbeton konténer, azaz megközelítőleg 4600 db hulladékos hordó fér el. Az első tárolókamra üzembe vételével párhuzamosan elindult a tároló továbbépítésének előkészítése is. Az üzem területét sugárvédelmi ellenőrző rendszer felügyeli.

forrás: mti, www.rhk.hu

Galéria

AktuálisPaks