2024.04.20, Szombat

Új térfigyelő kamerák a közbiztonság javításáért

2016.01.18. 10:15

Hirdetés

A város vezetése továbbra is kiemelt figyelmet fordít Salgótarján közbiztonságának és közrendjének javítására. Ennek megfelelően Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság 2016. december 31-ig meghosszabbította a térfigyelő kamerarendszer működtetésére vonatkozó korábbi együttműködési megállapodást. A rendszert 2016-ban is a Salgótarjáni Rendőrkapitányság működteti – önkormányzati támogatással.

A megállapodás célja Salgótarján közrendjének és közbiztonságának megóvása és javítása. A rendőrség a térfigyelő kamerarendszer által közvetített képek megfigyelését – az önkormányzat által biztosított pénzügyi keret, 2016-ban legfeljebb bruttó 11 millió forint terhére – szabadidős rendőri állománnyal, elsősorban a rendőr-főkapitányság személyi állományával végzi.

Az önkormányzat és a rendőrség megállapodása rögzíti: a felek a hatékony működtetés megvalósítása és a további fejlesztések megalapozása érdekében negyedévente – első alkalommal 2016. március 31-ig – egyeztetést folytatnak a működtetés eredményeiről és tapasztalatairól, valamint a feladat további ellátásáról és annak pénzügyi támogatásáról.

A jelenlegi térfigyelő kamerarendszer már a Belügyminisztérium nyilvántartó rendszeréhez csatlakozik. A rendőrség összegzése szerint a kamerák üzemeltetése, nagymértékben hozzájárult a város közbiztonságának javításához, a bűncselekmények felderítéséhez és az elkövetők kézre kerítéséhez.

Az elmúlt időszakban a városi önkormányzat sikeres pályázatának köszönhetően sor került a térfigyelő kamerarendszer bővítésére, mellyel tovább javulhat a közbiztonság Salgótarjánban. Az alábbi helyszínekre telepítettek fix telepítésű, illetve forgatható kamerákat:
– Salgóbánya, Medves út – Vár út kereszteződése
– Zagyvaróna, kultúrház környezete
– Beszterce tér
– Fáy András krt.
– Hősök út, szociális otthon melegedő környezete
– Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola környezete
– Pécskő út, játszótér környezete
– Bolyai János Gimnázium környezete
– Apolló Mozi – Ifjúsági Kulturális Központ
– Arany János Általános Iskola

forrás: salgotarjan.hu

fotó: vericonsolution.co.in

Galéria

Helyi hírekKözbiztonságközrendtérfigyelő kamera