Szabó Péter lesz Paks új alpolgármestere – így döntött tegnapi ülésén a város képviselő-testülete.
A 42 éves tanár gyerekkora óta a lakótelepen él, a Paksi Vak Bottyán Gimnáziumban érettségizett, majd 1998-ban Miskolcon szerzett történész-muzeológus diplomát. Kisebb megszakításokkal szinte végig a Paksi Vak Bottyán Gimnáziumban dolgozott, jelenleg az iskola intézményvezető-helyettese. Rövid ideig az Atomenergetikai Múzeum élén is tevékenykedett. A tanítás mellett három évig a Paksi Városi Múzeumban történész-muzeológusként is munkálkodott.
Szabó Péter először 2002-ben a Paksi Lokálpatrióták Egyesülete (PLE) színeiben indult az önkormányzati képviselő-választáson, 2006-ban a civilszervezet listáján bejutott a városi képviselő-testületbe. 2010-ben és 2014-ben szintén elindult a PLE színeiben, 2015-ben decemberében pedig arról adtunk hírt, hogy Kovács Sándor PLE-elnök mellett ő is belépett a megújult paksi Fideszbe.
2002-2006 között az önkormányzat oktatási és kulturális bizottság külső tagjaként dolgozott, 2015-től a Paksi Közművelődési Np. Kft. felügyelőbizottsági tagja.
Szabó Pétert azután nevezték ki alpolgármesternek, hogy Tell Edit intézményvezetői kinevezése után január 25-én lemondott az alpolgármesteri és a képviselői mandátumáról. A hetes körzetben ezért május 8-án időközi választást tartanak.
Forrás: paksihirnok.hu

Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.