2024.03.29, Péntek

Több forrás jut idén a paksi térség fejlesztésére

2016.01.20. 15:03

Hirdetés

A paksi térség fejlesztésére a kormány a tavalyi, 750 millió forintot meghaladó összeg után 2016-ban legalább egymilliárd forintot biztosít - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Pakson.

    A Miniszterelnökség MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Lázár János erről a Paksi Társadalmi Tanács ülésén beszélt. Elmondása szerint Lázár János várja a települések terveit, javaslatait a források hatékony felhasználására.
Emellett beszélt arról is, hogy a Paks II projekt mindenben az előzetes ütemtervnek megfelelően halad. Kiemelte: az unió sem vitatja, hogy szükség van új blokkokraPakson, Brüsszellel kereskedelempolitikai jellegű vitája van a magyar kormánynak, amely azonban nem veszélyezteti és nem késlelteti a Paks II projekt megvalósítását.
A miniszter arról is beszélt: stratégiai cél, hogy minél több magyar vállalkozás vegyen részt a projekt megvalósításában, valamint olyan biztonságosan működő atomerőmű épüljön, amely hosszú távon olcsó áramot biztosít a lakosság és az ipari fogyasztók számára. 
Az ülésen Süli János polgármester (Fidesz-KDNP), a tanács társelnöke elmondta, a társadalmi tanács keretében kialakult együttműködésnek köszönhetően a térség települései az elvárásaiknak megfelelő mértékű támogatásban részesültek, amellyel a civil szervezetek és a sportegyesületek támogatása mellett számos sikeres fejlesztést valósítottak meg.

Galéria

Helyi hírekfejlesztésPakslázár jános