Az első rákellenes világkongresszust 2000 februárjában tartották Párizsban. A résztvevők február 4-én történelmi dokumentumot írtak alá, amely a betegség elleni világméretű összefogásra szólít fel. Az esemény emlékére a kongresszus február 4-ét RÁKELLENES VILÁGNAP-nak nyilvánította, hogy a rák ellen folytatott küzdelem eszméje "a világon élő összes ember szívében és gondolatában éljen".
Magyarországon a daganatos betegségek miatti halálozás a szív- és érrendszeri halálozást követően a második leggyakoribb halálok. Évente mintegy 34 000 személyt veszítünk el különböző daganatos betegségek következtében. A nők körében a leggyakoribb tumor az emlőrák, országosan évi kb. 7 500 új megbetegedést fedeznek fel, s hozzávetőlegesen 2 100 az ebből adódó halálozás. Ugyancsak jelentős esetszámmal, évi több mint 1 100 új esettel fordul elő a méhnyakrák, a megbetegedés miatti halálozás pedig meghaladja a 400-at.
E két daganatfajta kegyetlenül szedi áldozatait, pedig időben felfedezve az elváltozást, a női életek megmenthetőek lennének. A terápia annál eredményesebb, minél kisebb az elpusztítandó daganat nagysága, minél korábbi stádiumban kerül a betegség felismerésre. Erre legalkalmasabb a szűrővizsgálat, hiszen képes a kezdeti stádiumú daganat, sokszor a rákot megelőző állapot észlelésére is.
2001-ben lakossági szűrőprogram indult annak érdekében, hogy e súlyos betegségek halálozási aránya lényegesen csökkenjen. Az elmúlt időszakban az emlőszűrésben a meghívottaknak egyre növekvő, de még mindig nem elvárt hányada élt a szűrés lehetőségével. A méhnyakszűrésben is szükség van az átszűrtség javítására, ezért az egészségpolitika az eredményesség érdekében a védőnőket is bevonja a kenetvételbe. Ebben az évben több mint száz magyarországi településen 121 védőnő folytat majd népegészségügyi célú méhnyakszűrést. A programba bekapcsolódók száma folyamatosan bővül, így év közben egyre több kistelepülésen válik helyben elérhetővé a szolgáltatás.
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a szervezett szűrésekben meghívással való részvétel ingyenes. Kérjük, éljen a felkínált lehetőséggel és saját egészsége érdekében vegyen részt a szervezett szűrési programban.
Az alábbi rákellenes tízparancsolatot az Európai Közösség fogalmazta meg, amelynek betartásával sokat tehetünk egészségünk megőrzése érdekében.
(Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal)
fotó: iskolaujsag.blathy-bp.hu
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.