2024.04.20, Szombat

A Pécsi Egyházmegye működteti tovább a tolnai gimnáziumot

2016.06.29. 14:22

Tolnai Szent István Gimnázium néven a 2016/2017-es tanévtől a Pécsi Egyházmegye működteti a tolnai Sztárai Mihály Gimnáziumot - közölte kedden a város polgármestere.

Hirdetés

Tolnai Szent István Gimnázium néven a 2016/2017-es tanévtől a Pécsi Egyházmegye működteti a tolnai Sztárai Mihály Gimnáziumot - közölte kedden a város polgármestere.

Appelshoffer Ágnes elmondta: a működtetés átvételét a katolikus egyházmegye kezdeményezte, a lépést az iskola pedagógusai és a szülők egyaránt támogatták. A korábban megyei, egy évig helyi önkormányzati fenntartású gimnáziumot 2013-tól tartotta fenn az állam.

A döntés indoka az volt, hogy egyházi fenntartásban biztosabbnak látják a gimnázium jövőjét, az egyházmegye ugyanis az intézményt az előírtnál alacsonyabb létszámú osztályokkal is fenntarthatja. A tolnai önkormányzat eddig évente mintegy harmincmillió forintot fordított az iskola működtetésére.

A háromszáz diákot oktató, négy- és hatosztályos képzést végző tolnai gimnáziumban az egyetlen szakmai változás az lesz, hogy bevezetik a kötelező hittan- és erkölcstanoktatást.

Sümegi József, az egyházmegye oktatási ügyekért felelős diakónusa közölte: az intézményt öt évig működteti és tartja fenn az egyházmegye, és a gimnáziummal egységben működik majd a jelenleg is egyházi fenntartású Szent Mór Katolikus Általános Iskola. A katolikus egyházmegye a tolnai születésű református prédikátor, Sztárai Mihály nevét nem tartotta meg, június 1-jével megalapították a Tolnai Szent István Gimnáziumot.

Tolna megyében a tolnai lesz a harmadik egyházi fenntartású középiskola: a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumot 1992-ben a Magyarországi Evangélikus Egyház, a tamási Béri Balogh Ádám Gimnáziumot 2015-ben szintén a Pécsi Egyházmegye vette át, amely Szekszárdon, Pakson, Tolnán egy-egy általános iskolát is fenntart.

mti

Galéria

Helyi hírekTolnakatolikus egyház