Eddig 1300 pályázó kapott támogató okiratot, több mint 9 milliárd forint támogatást elnyerve - most újabb keret nyílt meg.
A mezőgazdasági kisüzemek számára 2021. június 3. és 2021. június 17. között ismét megnyílt a lehetőség támogatási kérelmeik benyújtására.
A tárca a Vidékfejlesztési Programon keresztül 2020 októberében hirdette meg a kistermelők termelési- és értékesítési lehetőségeinek fejlesztését segítő új beruházási pályázati csomagját, amelynek része a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésének támogatására kiírt pályázati felhívás is.
Eddig már 1300 pályázó kapott támogató okiratot, több mint 9 milliárd forint támogatást elnyerve. A pályázók a gazdasági tevékenységükhöz kapcsolódó eszközöket, gépeket szerezhetnek be, ültevényt telepíthetnek, állatot vásárolhatnak vagy éppen meglévő üzemüket fejleszthetik a támogatásból.
A felhívás a fejlődőképes, kisméretű mezőgazdasági termelők jövedelemszerzését és gazdasági több lábon állását segíti elő. Támogatási kérelmet olyan meghatározott üzemméretű őstermelők, mezőgazdasági termelőnek minősülő egyéni vállalkozók és szociális szövetkezetek nyújthatnak be, akiknek/amelyeknek életvitelszerű tartózkodási helye, utóbbiak esetén székhelye már a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapban vidéki térségben volt. Tehát 10 ezer fő alatti településen, vagy ennél nagyobb település tanyás külterületén - írták.
A támogatás 15 000 eurónak megfelelő forintösszegű, 5 évre nyújtott egyösszegű átalány jellegű támogatás, amelyet két részletben folyósítanak úgy, hogy 75 százalék kiutalása már a támogató okirat kiállítása után rövid időn belül megtörténik.
A projekt megkezdésére 9 hónap áll rendelkezésre. A támogatás fennmaradó 25 százalékát a pályázók a projektben vállalt célok végrehajtása után kaphatják meg a záró kifizetési kérelem benyújtásával - tették hozzá.
Tájékoztatásuk szerint ez a pályázati lehetőség elérhető lesz a jövőben is, a következő benyújtási lehetőség 2021 augusztusában lesz. A felhívás részletei a www.palyazat.gov.hu oldalon ismerhetők meg.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.