2024.10.09, Szerda
Új kiállítást nyitnak meg a Paksi Képtárban
Paksi Képtár. Fotó: Babai István/Paksi Hírnök archív

Új kiállítást nyitnak meg a Paksi Képtárban

telepaks.net

2019.06.20. 20:14

Baksa-Soós János kiállítását nyitják meg június 21-én 15 órakor a Paksi Képtárban, a tárlatot Vető János képzőművész ajánlja a közönség figyelmébe. A kiállítás 2019. augusztus 10-ig látogatható.

Baksa-Soós János (1948) képző- és előadóművész. 1968-ban alapította meg első zenekarát, a Wastapsot, majd rá egy évre, 1969-ben a KEX frontembereként vált széles körben ismertté. Alig múlt 20 éves ekkor, de a ‘60-as, ‘70-es évek fordulójának underground, tűrt/tiltott szabadság-álmának teste-lelke vált belőle a színpadon és azon túl is. 1971-ben hagyta el Magyarországot. Nyugat-Németországba disszidált, ettől fogva Január Herceg néven kezdett alkotni, a legkülönfélébb médiumokban: zenél, fest, rajzol, szobrokat készít. Világot épít, amit a saját maga által átlelkesített anyaggal rendez és népesít be. Mindemellett a közben születő meglátásait naplóiban (Hajónaplók) szöveges formában is rögzíti. Először Essenben végezte el a Museum Folkwang grafika-, ezt követően pedig a düsseldorfi Kunstakademie festő-grafika és szobrászat-kerámia szakát. Többek között Joseph Beuys, Gerhard Richter és Rolf Sackenheim tanítványaként professzionális (mesterdiplomával rendelkező) képzőművészként kezdte meg összművészeti tevékenységét. 2000-ben jelent meg könyve, a Terra Forming. 2007-ben Lét-határtalanság címmel nyílt kiállítása Székesfehérváron, ahol St.Auby Tamástól és Major Jánostól átvette a Major János-díjat.

Közreműködő intézmények:
Cseh Tamás Archívum
Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár

KultúraTolna megyePaksi Képtárkiállítás