Móser Zoltán fotóművész képeiből rendezett kiállítással, valamint a Kodály-műveket megszólaltató hangversennyel megemlékezést tartanak a mai napon Kodály Zoltán halálának 50. évfordulóján, Bonyhádon.
A Vörösmarty Mihály Művelődési Központban nyíló és március 31-ig látható tárlat Móser Zoltán Cantus Hungaricus című albumának 33 fekete-fehér fotóját mutatja be.
A Kodály Zoltánhoz vezető képek alcímet viselő kötet 2007-ben Csíkszeredán jelent meg, és Kodály-művekhez kötődő fotók válogatását tartalmazza - mondta a Balogh Rudolf-díjas fotóművész az MTI-nek. Hozzátette, a zeneszerző 1967-es halála óta foglalkozik Kodály életművével, több művelődéstörténeti elemzést, esszét írt róla, eközben született meg a fotóalbum anyaga. A többek között a Psalmus Hungaricus, a Csendes mise, a Felszállott a páva című darabokhoz fűződő asszociációkat tartalmazó könyv azokhoz szól, akik nem szeretik, nem ismerik vagy nem értik Kodályt - jegyezte meg a művész.
A kiállítást, amelynek megnyitóján bonyhádi népzenészek a zeneszerző 1914-es bukovinai gyűjtéséből játszanak részleteket, Ittzés Mihály, a Magyar Kodály Társaság elnöke ajánlja a közönség figyelmébe, majd előadást tart a zeneszerzőről. A hangversenyen mások mellett A juhász című kórusmű, az Este a tábortűznél és a Gyermektáncok című művek hangzanak el bonyhádi kórusok, szólisták előadásában.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.