2024.10.06, Vasárnap

Közel száz gyereknek nyújtott átmeneti otthont a salgótarjáni Menedék

2015.12.18. 08:34

Idén 39 család élt 92 gyermekével a salgótarjáni Menedék Családok Átmeneti Otthonában; a segítségre szoruló szülőkre jellemző, hogy aluliskolázottak és munkanélküliek, a gyerekek pedig magatartási zavarokkal küzdenek - mondta az MTI-nek a fenntartó Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezetének igazgatója csütörtökön.

Juhászné Kincses Helén közölte: a Menedék 1992 óta nyújt segítséget az átmenetileg otthontalanná vált, halmozottan hátrányos helyzetű családoknak. 
A 40 férőhelyes, országos ellátási területű intézményben krízisellátást is kapnak a bántalmazott anyák és gyermekeik, és arra is lehetőséget biztosítanak, hogy az egy év letelte után két család önállóan, de szoros kapcsolattartással megkezdje életét Salgótarjánban - mondta az igazgató.
Tájékoztatása szerint az átmeneti otthonban segítséget kérő szülők jellemzője, hogy nincs támogató családi hátterük, kevés pénzük és rossz pénzbeosztásuk miatt gyakran éheztek vagy adósságot halmoztak fel, személyiségük labilis. A bekerülő gyerekek viselkedésében megnyilvánuló tünetek között sorolta a tanulási nehézségeket, az agressziót, a vandalizmust, a gyakori betegségeket. Szülőkre és gyerekeikre egyaránt elmondható, hogy a nehézségekre alkoholfogyasztással, drogozással, dohányzással reagálnak.
A salgótarjáni Menedékben minden családnak van segítője, akivel megállapodásban rögzítik, hogy milyen célokért dolgoznak, és mit vállalnak ezek eléréséhez - mondta Juhászné Kincses Helén.
Az átmeneti otthon segít a pszichológusi és jogi tanácsadásban, a családgondozásban, a szülő-gyermek kapcsolat erősítésében, vagy egyéni esetkezelésben éppúgy, mint közösségi programok szervezésében.
A Menedék Családok Átmeneti Otthona szakmai munkáját ebben az évben is a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal krízisellátás pályázata és a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezete támogatta, Salgótarján önkormányzata közel 3 millió forintos szolgáltatási díjjal járult hozzá a működéshez. Az intézményben 1992 óta 649 szülő és 1568 gyerek talált otthonra.

mti

fotó: bestfm.hu

Galéria

Helyi hírekMenedék Családok Átmeneti OtthonaMagyar Vöröskereszt