Regionális Pofonparty-t rendeztek dél-dunántúli ökölvívók részére a Dombóvári Boxklub termében 2017. január 21-én, szombaton. A megmérettetésre Pécsről, Kaposvárról, Balatonlelléről, Nagykanizsáról és Mohácsról is érkeztek versenyzők.
A dél-dunántúli ökölvívók hétvégi versenyének a Dombóvári Boxklub adott otthont. Az összejövetel célja az volt, hogy a folyamatos edzések mellett versenyszituációkban is kipróbálhassák magukat a fiatalok – mondta Matúz Zsolt, a Dombóvári Bokszbarát Klub elnöke. Az elnök kifejtette, nagyon fontos, hogy időközönként új ellenfelekkel is megismerkedjenek a sportolók.
Korpics Miklós, a dombóvári bokszolók edzője elmondta, hogy korcsoport, súlycsoport és felkészültség alapján mentek a mérkőzések, a diákok pedig nagyon élvezték a meccseket. Az oktató hozzátette: fontos, hogy teljes erőbedobással folytatódjon a felkészülés, hiszen az évben is több verseny vár a sportolókra.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules.