A két atomerőmű augusztusban lényegében ugyanabba a helyzetbe került.
A teljesen leállított cernavodai atomerőmű vezetői szakmai konzultáció keretében ismerhették meg a Paksi Atomerőmű termelését sikeresen fenntartó augusztusi intézkedéseket - írja honlapján az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.
A szeptember 9-i találkozón a román és magyar atomerőmű vezetői és szakemberei kölcsönösen tájékoztatták egymást a Duna korábban soha nem tapasztalt vízszint-csökkenésének hatásáról és annak kezeléséről.
A két atomerőmű augusztusban lényegében ugyanabba a helyzetbe került: Romániában azonban eredménytelennek bizonyultak a vízszint növelése érdekében megvalósított intézkedések. A cernavodai atomerőmű – amely a Dunát Constancánál a Fekete-tengerrel összekötő mesterséges csatornára települt, ahol a meder mélysége jóval kisebb, mint a Duna fő ágában – a folyó fő ágában elsüllyesztett több bárkával sem tudta érdemben növelni a vízszintet és fenntartani a termelését.
A paksi intézkedések és a jelenlegi munkálatok megismerése mellett a román delegáció megbeszélést folytatott az Országos Vízügyi Szolgálat helyszíni munkálatokat irányító szakembereivel, valamint találkozott az Országos Atomenergia Hivatal elnökével és elnökhelyetteseivel is.
A szakemberek egyöntetűen hasznosnak találták a konzultációt és megállapodtak a tapasztalatok, műszaki megoldások további kölcsönös megismertetésében.
Hétfőtől szünetel a villamosforgalom a Karinthy Frigyes úton, hogy csaknem 800 vágányméternyi pályaszakasz újulhasson meg.