Összesen tizenhárom projekt részesült elismerésben.
Tizenhárom projekt részesült elismerésben az óvodáknak és iskoláknak szóló Föld Bajnokai környezetvédelmi pályázaton.
A hétfői tájékoztató szerint immáron harmadik alkalommal adták át az E.ON Föld bajnokai pályázat elismeréseit, amelynek felhívására idén mintegy 350 projekt érkezett. A nyertesek egyenként legfeljebb 2,5 millió forintos támogatásban részesültek.
A zsűri tagjai Ürge-Vorsatz Diána fizikus, klímakutató, az IPCC alelnöke; Nagy Réka újságíró, klímakommunikációs szakértő; Szomolányi Katalin, a Planet Fanatics’ Network ügyvezetője; Pokorny Lia színésznő, fenntartható receptgyűjtemény szerzője, és a zsűrielnök, Guntram Würzberg, az E.ON Hungária Csoport elnök-vezérigazgatója voltak.
A győztesek között van a tolnai vármegyei Decsen működő Tesz-Vesz Óvoda Tesz-Vesz Tanyája, ahol az óvodások mini baromfiudvar és konyhakert révén tanulhatják meg a felelős állattartást és növénytermesztést.
A gyáli óvoda ökotáborában meseösvény létesül oktatószigetekkel, kerti tóval és süngarázzsal. Vácon a Juhász Gyula Általános Iskola Spongya kertje Magyarország első iskolai szivacskertje, amely segít a felelős és fenntartható vízhasználat elsajátításában. A pályázat eredményeként a kelenvölgyi iskola tankertje megújuló energiával, vizes élőhellyel és méhbarát elemekkel bővül. A kunpeszéri iskola klímabarát erdőt telepít, míg Visegrádon monitorállomással figyelik meg az iskola pincéjében élő védett denevéreket.
A budapesti Gennaro Verolino középiskola az iskolai növénytermesztés köré építi befogadó fenntarthatósági programját, amelyben óvodások, kisiskolások, autizmus spektrumzavarral és középsúlyos értelmi fogyatékossággal élő fiatalok is bekapcsolódnak. A Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium pedig fenntarthatósági vetélkedőt indít a régió összes középiskolája számára.
A közlemény szerint a Föld bajnokai kezdeményezés révén eddig mintegy 9000 gyermek tapasztalhatta meg, hogy a környezet megóvható. A pályázat az egész országon átívelő mozgalommá nőtte ki magát, eddig 1200 pályamunkát nyújtottak be az intézmények és 42 pályázó nyerte el összesen 75 millió forint támogatást.
A Párizs-Brüsszel gyorsforgalmi vasútvonal mentén, Mons-ban adták át a kifejezetten régen várt projektet.