2024.10.22, Kedd
A Debrecen kiütésével tapad a listavezető Fradira a Paks
illusztráció - pixabay

A Debrecen kiütésével tapad a listavezető Fradira a Paks

mti

2024.10.21. 13:33

Máté Csaba hiába cserélt négyet, tíz perc után ismét a Paks került fölénybe, és kiütötte a teljesen szétesett hajdúsági együttest.

A Paks kiütéses, 5-0-s győzelmet aratott a Debrecen vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójának szombati nyitómérkőzésén.

Sikerével a Paks a második az FTC mögött, míg a DVSC a negyedik mérkőzését is elveszítette Máté Csaba irányításával és jelenleg kieső helyen áll a tabellán.

OTP Bank Liga, 10. forduló: Debreceni VSC-Paksi FC 0-5 (0-3)
Debrecen, 4664 néző,
v.: Erdős
gól: Vécsei (9.), Tóth B. (32.), Mezei (41.), Papp K. (65.), Ötvös (77., büntetőből) p
piros lap: Kocsis G. (75.)
sárga lap: Domingues (38.), Lagator (73.), illetve Mezei (40.), Silye (53.), Győrfi (85.), Kinyik (87.)

Rémálomszerűen indult hazai szempontból a mérkőzés, a paksiak már a kilencedik percben vezetést szereztek, majd a folytatásban uralták a játékot az erőtlenül futballozó DVSC-vel szemben. A vendégfölény helyzeteket és két újabb gólt eredményezett, amivel Bognár György együttese gyakorlatilag a szünetre eldöntötte a három pont sorsát. A második félidőre Máté Csaba négyet cserélt, és bár ezzel némileg bátrabbá vált csapata, tíz perc után ismét a Paks került fölénybe és újabb két góllal kiütötte a teljesen szétesett hajdúsági együttest.

Helyi hírekfoci