A hatos blokk földmunkáinál 30-40 teherautó dolgozik folyamatosan.
Kedd reggeltől felgyorsultak a Paksi Atomerőmű bővítésének eseményei, miután megkezdődött a leendő hatos blokk alatti talaj kitermelése. A magasépítési fázist előkészítő munkálatokat a Magyar Építők videós stábja is megörökítette.
Az érintett blokknál szeptember 5-én megindult nagytömegű földmunkákat a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezi. A Külügyminisztérium kedd reggel kiadott sajtóközleménye szerint a talaj kitermelését először öt méteres mélységig végzik el, miután ugyanez a tervezett ötös blokk esetében már megtörtént. A munka nagyságát érzékelteteti, hogy az ötös blokknál az említett munka eredményeként nagyjából egymillió köbméternyi földet kellett elszállítani a helyszínről; továbbá jelenleg a hatos blokknál is harminc-negyven teherautó hordja el a nyolc gép által kitermelt földet.
Összesen akár 145 ezer köbméter kő felhasználásával építenek fenékküszöböt a Dunán, a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek között. A rendkívül gyors ütemben megvalósuló vízépítési beruházás során először kőpaplant terítenek a folyómederre, majd többtonnás kövekből, rétegenként alakítják ki a vízszint megemelésére szolgáló műtárgyat. A kivitelezés napi 24 órában zajlik majd.