Az 5,3 kilométer hosszan megújuló padkák megépítésére harminc napja van a pályázaton nyertes cégnek.
Megújul a padka a Cseresznyésbe vezető út mindkét oldalán - írja a telepaks.net. Az erről szóló kivitelezési szerződést Szabó Péter, Paks polgármestere és Siklósi Zoltán, a ZO-BAU Kft. ügyvezetője írta alá. A sajtónyilvános szerződéskötésen Szabó Péter azt mondta, hogy a szóban forgó úton közlekedők tapasztalhatták, hogy az útpadka elhasználódott, mindkét oldalon vályúk keletkeztek az évek során. Ezt a problémát orvosolják a beruházással, amelynek értéke bruttó 27 millió forint, az 5,3 kilométer hosszan megújuló padkák megépítésére harminc napja van a pályázaton nyertes cégnek. A polgármester kiemelte, a cél az, hogy az útpadkák minél időtállóbbak legyenek.
Siklósi Zoltán, a ZO-BAU Kft. ügyvezetője úgy tájékoztatott, hogy a hét évvel ezelőtt épült új út melletti padka attól ment tönkre, hogy a víz nem tudott lefolyni rendesen, felgyűlt mellette a hordalék, amitől meglazult, és ahogy lehúzódtak az útról az autókkal, munkagépekkel a sofőrök, hogy kikerüljék egymást, könnyebben kijárták. A kivitelezés során kitisztítják a földárkokat, a padka pedig mindkét oldalon mart aszfaltos burkolatot kap két rétegben betömörítve. Kiemelte, hogy az egyszerű, zúzottköves felületnél ez időtállóbb lesz. Siklósi Zoltán arról is tájékoztatott, hogy jellemzően biztosított lesz a forgalom az úton a munkálatok során, csupán rövid ideig tartó korlátozás fordulhat elő.
Az első nagy csomópont építésével elkezdődött Debrecen keleti városrészének eddigi legnagyobb útépítési beruházása. Több szakaszban, összesen 10 kilométer hosszú közlekedési folyosót építenek meg.