A budapesti olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon azonban nem bírt a világbajnok ellenfelével.
Az 52 kilogrammos Pupp Réka kiesett a nyolcaddöntőben hétfőn a budapesti Papp László Sportarénában zajló olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon.
A versenynap egyetlen magyarja - aki áprilisban bronzérmes lett a lisszaboni Európa-bajnokságon - harmadik mérkőzésén a kategória egyik legjobbjával, a 2017-ben Budapesten világbajnok Sisime Ajjal találkozott. A 27 éves japán a világranglista harmadikjaként nagy harcot vív a második helyen álló honfitársával, Abe Utával az ötkarikás szereplését, míg a paksi dzsúdós a súlycsoport 18-adikjaként áll kvótás helyen.
Előzőleg kétszer csaptak össze, és 2019-ben, illetve tavaly is a kétszeres Ázsia-bajnok bizonyult jobbnak.
Megnyílt a jelentkezés a mérnökhallgatók egyik legnépszerűbb szakmai eseményére. A Duna Group háromnapos programján idén a Mohácsi Duna-híd, az építőipar legújabb technológiái, valamint a vállalatcsoport egyre erősebb nemzetközi jelenléte kerül fókuszba.