Tóth Ferenc 12 éven át országgyűlési képviselőként is szolgálta a helyiek érdekeit.
Elhunyt Tóth Ferenc, a Tolna Megyei Kormányhivatal nyugalmazott kormánymegbízottja - adta hírül a Blikk a Tolna Megyei Kormányhivatal honlapjára hivatkozva. Mint írják, a kormánymegbízott élete jelentős részét a köz szolgálatának szentelte. Kezdetben szűkebb közösségében, Fadd nagyközség polgármestereként, majd több mint tizenkét éven át országgyűlési képviselőként szolgálta a helyiek érdekeit.
2011-től – mint Tolna megye kormánymegbízottja – jelentős szerepet játszott a kormányhivatali, majd a járási hivatali rendszer kialakításában és megerősítésében.
Tóth Ferenc 70 éves volt.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.