Az előző típusoknál környezetkímélőbb és újabb helyi járatú buszok álltak forgalomba a napokban Dombóváron. A Neoplan Euro 3 típusú járműveket pénteken a Hunyadi téren hivatalosan is átadták az utazóközönségnek.
Az korszerűbb buszokra azért volt szükség, mert a korábbiakkal ellentétben a szervizelhetőségük sokkal kedvezőbb, továbbá kevesebb kilométert futottak, mint régebbi társaik.
Lics Zoltán, a Régió 2007 Kft. ügyvezető igazgatója az átadón elmondta, hogy a buszközlekedés kielégítő Dombóváron, havi 18 ezer kilométert futnak a járművek, ami igen soknak számít. Az ügyvezető továbbá kifejtette, hogy az átadás előtt egy egyeztetésen is részt vett, ahol az elmúlt hetekben beérkezett lakossági észrevételeket dolgozták fel, valamint új menetrend létrehozásáról is tanácskoztak az utasok kényelme érdekében. A változások várhatóan május 1-től fognak életbe lépni Dombóváron, az új buszok viszont már március 1-től próbaüzemben közlekednek.
Három nyíregyházi vállalkozás versenyzett a közel nettó 300 millió forintos megbízásért, amelyet végül a Raskett Kft. nyert el. A kivitelező a stadion tetőszerkezetén napelemes kiserőművet, a lelátó alatt pedig akkumulátoros energiatárolót alakíthat ki.