2017. január 27-én egy, a nyugdíjasok számára megrendezett zenés-táncos mulatságon jelentették be a városkártya hűségpontgyűjtő versenyének lezárását.
Így azok, akik a legtöbb pontot gyűjtötték össze a különböző rendezvények megtekintésével az emléklap mellé még ajándékot is kaptak. Volt ki egy kuponnal lett gazdagabb, amit a Gábor cukrászdában válthat be egy kávéra és egy rákóczi túrósra. De a február 25-ei Valahol Európában című színházi darabra is kaphattak belépőt azok, akik sok pontot gyűjtöttek. Az első helyezett Szivek Éva Judit lett, aki egy egészség csomagot vehetett át. Egy különdíjazott is volt, hiszen Szabó Loránd polgármester holtversenyben első helyezést ért el. A Dombóvár Kártya kitalálója végül egy emléklapot vehetett át Kiss Béla alpolgármestertől.
Körültekintő felkészülés, a kivitelezés szigorú felügyelete, a tapasztalatok visszacsatolása, a folyamatok optimalizálása – ebben a körforgásos munkamódszerben hisz Jávorcsik Ákos. A Paks II. Zrt. terület-előkészítési programelem-felelőse saját bevallása szerint is perfekcionista, az atomerőmű-építési projektben is ez az egyik legvonzóbb számára, hogy itt a minőség és precizitás hatványozott szerepet játszik.