A magyar építőipari cég fejlesztését közel egymilliárd forinttal támogatta a kormány.
Lakatosüzemet létesít a West Hungária Bau Kft. Pakson. Az 1,8 milliárd forint értékű beruházást a magyar állam több mint 900 millió forinttal támogatja a nagyvállalati beruházási támogatási program keretében.
Az új paksi telephelyen 1700 négyzetméter alapterületű csarnok épül. "A létesítmény 1200 négyzetméteres gyártóüzemből és kiszolgáló részből áll majd" - mondta el Szabó Dusán, a West Hungária Bau Kft. területi igazgatója csütörtökön, a beruházás alapkőletételén. Arra is kitért, hogy egyéves tervezési, engedélyezési folyamat után egy hónappal ezelőtt kezdődött el a kivitelezés, a beruházás a tervek szerint szeptember végén fejeződik be.
Bodó Sándor a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta: több mint száz hazai cég veszi igénybe a program biztosította fejlesztési lehetőséget. Emlékeztetett, a programban évente 30 milliárd forint áll rendelkezésre a magyar tulajdonú cégek számára, többek között arra, hogy megújuló energia alkalmazásával költséghatékony üzemeket létesítsenek hazai forrás felhasználásával a feldolgozóipartól az építőiparig.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a magyar építőipar, amelyben a West Hungária Bau Kft. az egyik legdinamikusabban fejlődő vállalkozás, húzóágazattá vált, 48 százalékos növekedést produkált, érdemben hozzájárulva a magyar gazdaság több mint 5 százalékos növekedéséhez.
Szabó Péter Paks polgármestere (Fidesz-KDNP) kiemelte: Paks komoly városfejlesztési feladatok előtt áll, melyek megvalósításában a helyi kis- és közepes vállalkozások mellett nagy szükség van az olyan tőkeerős nagyvállalatokra, mint a West Hungária Bau Kft.
A magyar vállalkozás árbevétele 2017-ben 41 milliárd forint volt. A mintegy 250 munkavállalót foglalkoztató cég székhelye Biatorbágyon van, ezenkívül Győrben, Pakson és Budapesten is rendelkeznek fiókteleppel.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules.