A kormányhoz benyújtott javaslatcsomag kitér a lakásfelújítás, a kamattámogatott hitel és a CSOK átalakítására is.
A lakásépítési kedv 2020 utáni fenntartása érdekében az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) egy több pontból álló javaslatcsomagot jutatott el a kormányzatnak. Koji László, a szakszövetség elnöke az M1-nek elmondta, hogy a csomag tartalmazza az áfa-visszatérítés kiterjesztését is – derült ki az MTI híréből.
Az elnök kifejtette, hogy az új lakásvásárlásokra vonatkozó 5 százalékos áfakulcs eltörlését követően további intézkedésekre van szükség a lakásépítési kedv fenntartásához. Az egyik lehetőség, hogy 2020-tól már az új, kész lakásokra is terjesszék ki az áfa-visszatérítést. Ezzel ugyanis jelenleg csak azok élhetnek, akik több kivitelezővel dolgoznak és a tőlük kapott számláik után igénylik vissza az áfát, maximum 5 millió forint értékben.
A szakszövetség ezen felül kezdeményezte, hogy a lakásfelújítás legyen egyenértékű a lakásvásárlással, azaz a megrendelők felújításkor is tudjanak élni az áfa-visszatérítéssel.
Koji László szerint erre azért van szükség, mert Magyarországon a meglévő lakások száma 4,3 millió – csak Budapesten több mint 900 ezer lakás található – ezeknek azonban több mint a felét az elmúlt 50 évben nem újították fel.
Az ÉVOSZ javaslatai közé tartozik továbbá a kamattámogatott hitel szerepe. A szövetség azt kérte a kormánytól, hogy fontolja meg a 3 százalék körüli kamatot azok számára, akik lakást akarnak építeni vagy felújítani. A javaslatcsomag tartalmazza a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) átalakítását is, ami tanácsolja a kiskorú gyermeket nevelők támogatását, életkortól függetlenül.
A közlekedési létesítmények, utak, vasutak, hidak tervezésében 24 éves múltra visszatekintő SPECIÁLTERV Kft.-nél most lehetőség nyílt arra, hogy csatlakozz bővülő csapatunkhoz mind gyakorlott tervező, mind pályakezdő pozícióban. Az új munkatárs feladata közlekedési létesítményekhez kapcsolódó vízépítési elemek, rendszerek tervezése minden lehetséges tervszinten.