2024.04.20, Szombat

Közlekedési és energetikai együttműködés Salgótarján és Paks között

mti

2018.05.22. 16:42

Közlekedési és energetikai fejlesztésekben együttműködik Salgótarján és Paks, összehangolva a két város smart city projektjeit is.

Hirdetés

Az együttműködési megállapodásról keddi ülésén döntött Salgótarján közgyűlése. Fekete Zsolt (MSZP-DK-Tarjáni Városlakó Egyesület), Salgótarján polgármestere ismertette: Paks önkormányzata kereste meg a nógrádi megyeszékhely vezetését a javaslattal, mert segítené a projektek megvalósítását, ha összehangolnák a fejlesztéseket, és ezzel a fajlagos beruházási költségeket is csökkenteni tudnák.

Az együttműködés egyebek mellett elektromos buszok beszerzéséről és azok vezetésére alkalmas sofőrök képzéséről, a közösségi közlekedést elősegítő applikáció fejlesztéséről, valamint a megosztáson alapuló, úgynevezett sharing alapú közösségi közlekedési rendszerekről szól.

Emellett a megújulóenergia-alapú villamosáram-termelésben dolgozik együtt a két város, vizsgálva a naperőműparkok és a decentralizált naperőművek együttes alkalmazását, továbbá a hulladékhasznosítás során előállított villamosenergia tárolását és újraelosztását is.

A smart city (okosváros) programokban - az erről szóló kormányrendelet szerint - az infrastruktúra és a szolgáltatások fejlesztésénél innovatív információtechnológiát alkalmaznak, továbbá szempont a fenntarthatóság és a lakosság bevonása.
 

GazdaságSalgótarjánPaks